|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZDP az év végén kongresszust tart (1. rész)
|
1989. május 20., szombat - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt az év végén kongresszust kíván tartani, amelyen a taglétszám arányában határozzák meg a részvevők számát. Ezt azon a sajtóértekezleten közölte Baranyai E. Tibor, az ideiglenes elnökség tagja, amelyet az MSZDP országos megyei vezetőségi gyűlése során tartottak szombaton Budapesten, a Metró Klubban.
Baranyai E. Tibor 25-30 ezerben határozta meg a párt jelenlegi taglétszámát. Elmondta továbbá, hogy a megyei vezetőségi gyűlésen mind a 19 megyéből képviseltették magukat a szociáldemokrata szervezetek. Bejelentette: az MSZDP júniusban részt vesz a Szocialista Internacionálé stockholmi kongresszusán, ahol jogfolytonos pártként kérik felvételüket a Szocinternbe. Erre szerinte az ad jogalapot, hogy az emigrációban élő magyar szociáldemokraták megfigyelőként részt vettek a Szocialista Internacionálé munkájában. A tanácskozáson ugyancsak bejelentik, hogy a párt kérni fogja Kéthly Anna volt szociáldemokrata vezető hamvainak hazahozatalát. Szólt arról, hogy az ideiglenes elnökség tagjai a kongresszusig kívánják megtartani tisztségüket. Elmondta: Révész András pártelnök beteg, de kérték, hogy ne mondjon le tisztségéről. Ő ennek a kérésnek eleget tett. Tekintettel Révész András egészségi állapotára, az ideiglenes elnökség a kongresszuson javasolni fogja tiszteletbeli elnökké való megválasztását. Baranyai E. Tibor derűlátóan ítélte meg a szociáldemokraták esélyeit a következő választásokon. Szerinte különösen vidéken számíthatnak voksokra. Kijelentette: az MSZDP nem törekszik arra, hogy kormányzó párttá váljék. Elsősorban azt akarják elérni, hogy ne kormányozhassanak ellenük, de nélkülük se. Az, hogy az MSZDP kivel lép esetleg koalícióra, nagyban függ a többi párt programjától. Végül megjegyezte: az MSZDP elképzelhetőnek tartja, hogy a helyközi választások megelőzzék a parlamenti válassztásokat. A sajtóértekezleten bőségesen esett szó a pártban tapasztalható belvillongásokról. Baranyi E. Tibor szerint ezzel a problémával a világon minden szerveződőben lévő pártnak szembe kell néznie. Takács Imre országos vidéki titkár ezzel kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy az MSZDP-ben a vidék egységes. Szóba került a lemondott szóvivő, Ruttner György személye is. Baranyai E. Tibor róla elmondta, hogy továbbra is tagja a pártnak, csak a vezetőség munkájában nem vesz részt. (folyt.köv.)
1989. május 20., szombat 19:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|