|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
1989. május 1-je (13. rész) - Budapest, az MSZDP nagygyűlése
|
A többi párttól és alternatív szervezettől is elkülönülve nagygyűléssel ünnepelte május 1-jét a Magyarországi Szociáldemokrata Párt a Népligetben. Rendezvényükön - melyen mintegy négyszázan vettek részt - megjelent több nyugat-európai szociáldemokrata párt képviselője is. Révész András, az MSZDP elnöke - a naggygyűlés első szónokaként - nagy nyomatékkal szólt a szociáldemokrata mozgalomban rejlő erőről, megállapítva, hogy a szociáldemokraták Európa csaknem valamennyi államában vezető szerepet töltenek be, sok helyütt pedig kormányzó pártként vesznek részt a politikai életben. Úgy vélekedett, hogy öt éven belül Magyarországon is a legerősebb párt lesz a szociáldemokratáké. A külföldi testvérpártok képviseletében először Gunnar Stenarv, a száz éves múltra visszatekintő Svéd Szociáldemokrata Párt külügyi titkára szólt az egybegyűltekhez. Egyebek közt kifejtette: a szociáldemokrácia által elképzelt társadalmi berendezkedés egyaránt jelent gazdasági és politikai demokráciát. Ugyanakkor a szociáldemokraták elsőrendűen fontosnak tartják a szociális kérdéseket, annál is inkább, mert - mint mondotta - a szociális problémákat sem a kommunizmus, sem a modern kapitalizmus nem képes maradéktalanul megoldani. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt nevében Heinz Fischer üdvözölte a lehetőséget, hogy a magyarországi testvérpárt képviselői szabadon ünnepelhetik e hagyományosan szociáldemokrata ünnepet. Utalt arra is: amennyiben Magyarországon megvalósul a békés átmenet egy demokratikus, plurarista alapokon szerveződő társadalomba, akkor ez történelmi tettként értékelhető. Peter Glotz, a nyugatnémet SPD parlamenti csoportjának alelnöke azt hangsúlyozta: itt az ideje, hogy ismét egységes Európában gondolkodjunk, végérvényesen el kell vetni a vasfüggöny idejétmúlt elméletét. Budapest, Prága és Varsó igenis európai városok - mondotta. A Francia Szocialista Párt üdvözletét a negyven esztendővel ezelőtt emigrált Filipovics Tamás tolmácsolta a nagygyűlés résztvevőinek. Egy egységesülő Európa gondolata jegyében ő is arról szólt: Magyarországnak esélye van arra, hogy bekapcsolódjék az európai gazdasági és politikai folyamatokba. Erre garanciaként említette azokat a jelenlegi tárgyalásokat, amelyek nyomán remélhetőleg Magyarország állandó résztvevője lehet az Európa Tanács üléseinek. (folyt.köv.)
1989. május 1., hétfő 16:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|