|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
MTI-körüzenet a szerkesztőségeknek
|
MTI-körüzenet a szerkesztőségeknek Tisztelt szerkesztőség A Magyar Távirati Iroda egyre több olyan állásfoglalást, nyilatkozatot, felhívást és egyéb dokumentumot kap, amelynek szerzői - pártok, egyesületek, szövetségek, társaságok - közleményük szövegének teljes közzétételét igénylik. Hasonlóképpen ezt kéri számos újságíró kolléga, mivel az említett írásokhoz megjegyzéseket fűzni, kommentárokat írni, azokra reagálni csak a teljes szöveg ismeretében tudnak. Az MTI a jelzett igények kielégítésének szolgálatába állítja hírközlési technikáját. Létrehozza az Országos Sajtószolgálatot, amely arra vállalkozik, hogy az MTI-hez beküldött anyagokat - miután azokat a hírügynökség a maga szerkesztési, műfaji és terjedelmi normáinak megfelelően, hitelesen és gyorsan a szerkesztőségek rendelkezésére bocsátotta - a közlemények szerzőinek kérésére és kizárólagos felelősségére, teljes terjedelmükben is továbbítja előfizetőinek. Az anyagok bármilyen felhasználása természetesen a szerkesztőségek felelőssége. A szolgáltatás 1989. március 10-én, pénteken indul. A közleményeket az MTI Belföldi Szerkesztőségének híreit közlő technikai összeköttetésen keresztül továbbítjuk, de a belpolitikai hírektől szembetűnően elkülönülő felirattal és kódrendszerrel. Szolgáltatásunk előfizetőink számára ingyenes. Tisztelettel kérjük a szerkesztőségeket, hogy az Országos Sajtószolgálat megalakulásáról szóló MTI-hírt, amelyet e körüzenet után adunk, szíveskedjenek közölni, illetőleg a Rádió és a Televízió műsoraiban ismertetni. Budapest, 1989. március 8. Tisztelettel Pálos Tamás az MTI vezérigazgatója
1989. március 8., szerda 14:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|