|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Megkezdődött az IKR továbbképzési évadja
|
1989. január 31., kedd - Bábolnán kedden megkezdődött az Iparszerű Kukoricatermelő Közös Vállalat - az IKR - idei továbbképzési évadja. A tanfolyamsorozat megnyitásán a hazai és csehszlovákiai taggazdaságok agronómusainak, műszaki vezetőinek és művezetőinek egy része vett részt, együttesen mintegy ötszázan. A múlt évi eredményekből, tapasztalatokból kiindulva vitatják meg az idei tennivalókat.
A megbeszélésen elhangzottak szerint a múlt évi aszály miatti termés- és jövedelemkiesés ellenére az IKR partnerei nem csökkentik e fontos takarmánynövény vetésterületét, az idén is mintegy 200.000 hektáron termelnek kukoricát. A közös vállalat szakembereinek számításai szerint a közelmúlt költségnövekedései miatt a gazdaságoknak mintegy 7.000 kiló kukoricát kell termelniük hektáronként, hogy nyereségesek legyenek. Ezt az eredményt, mint hangsúlyozták, az IKR rendszeresen továbbfejlesztett termelési technológiájának pontos betartásával, átlagos időjárási viszonyok között el is érhetik. A bábolnai közös vállalat kiváló minőségű vetőmaggal látja el partnereit, s az idén már valamennyi gazdaság elegendő folyékony műtrágyát is kaphat. A növényvédőszer-ellátást nagyarányú elővásárlással igyekeznek zökkenőmentesebbé tenni. Újabb nagy értékű és megbízhatóan működő gépeket és berendezéseket szereznek be. A következő hetekben a gépszerelők és gépkezelők, továbbá a növényvédelemmel és a műtrágyázással foglalkozók, majd az öntözési szakemberek vesznek részt az IKR idei továbbképzésén, összesen mintegy két és félezren. (MTI)
1989. január 31., kedd 18:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|