|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szegények és Kiszolgáltatottak Szövetségének állásfoglalása a tömeges elbocsátásokról
"A nemzetgazdaság és a munkavállalók közös érdekében szükségesnek
tartjuk, hogy emberi és társadalmi katasztrófákhoz vezető
létszámcsökkentések, munkanélküliség helyett részesítsék előnyben a
fokozatos átmenetet: ahol feltétlenül szükséges, alkalmazzák a
munkaidő csökkentésének módszerét az elbocsátások helyett."
SZER:
Választási harc - 2. folyt.
"a Heti Világgazdaság holnapi számában közli a Medián
közvéleménykutató kisszövetkezet - tehát egy független csoport -
felmérését, amely szinte a másikkal egy időben készült, de aránylag
eltérő eredményeket hozott. Ennek értelmében a kérdésre, hogy kit
választana, ha most vasárnap szavazna, a következő válaszokat
kapták: MDF 16 százalék, SZDSZ 15, független kisgazdák 11, MSZP 11
és Fidesz 6 százalék. "
|
|
|
|
|
|
|
Hantolások
|
München, 1989. április 6. (SZER, Magyar híradó) - Gadó György jelentkezik a Rákoskeresztúri köztemetőből: Sajtókonferenciákat középületek fogadótermeibe, de legalábbis klubok, kávéházak barátságos helyiségeibe szoktak összehívni. Most azonban egy olyan tájékoztatóról tudósítok, amelyet sokkal ridegebb helyszínen, a budapesti új köztemető 301-es parcellájánál tartottak a hazai és a külföldi sajtó munkatársai számára. A Történelmi Igazságtétel Bizottság hívta össze őket abból az alkalomból, hogy véget ért a Nagy Imre perében kivégzettek exhumálása. Hegedűs B. András, a bizottság tagja elismeréssel szólt arról a - mint mondta. - korrekt munkáról, amit az igazságügyi szakértői bizottság tagjai végeztek a kivégzettek nyugvóhelyének azonosítása és a sírok feltárása körül. Sajnálattal állapította meg, hogy Nemeskéri János antropológus professzor kivételével sem ők, sem az Igazságügyi Minisztérium képviselői nincsenek jelen. Mécs Imre, a bizottság másik tagja visszapillantott a Történelmi Igazságtétel Bizottság eddigi tevékenységére. A TIB tavaly júniusi megalakulása óta több felhívásban követelte az 1956-ot követő megtorlás áldozatainak tisztességes eltemetését, a sírok azonosítását és megjelölését, a kivégzettek névsorának közzétételét. Mécs emlékeztetett a sötét évekre, amikor a kivégzettek hozzátartozói a temető fái és bokrai között lappangva, az alkony sötétjében voltak kénytelenek felkeresni, és kezükkel hantolták fel szeretteik sírját, ha ugyan sikerült értesülniük a kivégzésekről és megtudni, hogy hová ásták a földi maradványokat. A kegyeletes kezek által titkon gondozott sírhalmokat a hatalom rendőrlovakkal tiportatta szét. Még a 70-es évek elején is tartott ez az embertelenség. Mécs Imre elmondta: a TIB kérte a kormányzattól, hogy június 16- ikára, az ünnepélyes újratemetés napjára gondoskodjék a temető e részébe vezető utak ellátásról szilárd burkolattal, továbbá intézkedjék a terep és a sírok rendezéséről. Az igazságügyi kormányzat ezt meg is ígérte. Ragaszkodunk ahhoz - folytatta a TIB képviselője -, hogy a rendezés során tartsák tiszteletben a hozzátartozók kívánságait, illetve ne tegyék tönkre a sírok általuk kialakított külalakját. A sajtótájékoztató résztvevői számos olyan mozzanatról értesülhettek, amelyek arra mutatnak, hogy a hatalom bizonyos körei még nem adták fel ellenállásukat, és hat még a félelem is. +++
1989. április 6., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|