|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szegények és Kiszolgáltatottak Szövetségének állásfoglalása a tömeges elbocsátásokról
"A nemzetgazdaság és a munkavállalók közös érdekében szükségesnek
tartjuk, hogy emberi és társadalmi katasztrófákhoz vezető
létszámcsökkentések, munkanélküliség helyett részesítsék előnyben a
fokozatos átmenetet: ahol feltétlenül szükséges, alkalmazzák a
munkaidő csökkentésének módszerét az elbocsátások helyett."
SZER:
Választási harc - 2. folyt.
"a Heti Világgazdaság holnapi számában közli a Medián
közvéleménykutató kisszövetkezet - tehát egy független csoport -
felmérését, amely szinte a másikkal egy időben készült, de aránylag
eltérő eredményeket hozott. Ennek értelmében a kérdésre, hogy kit
választana, ha most vasárnap szavazna, a következő válaszokat
kapták: MDF 16 százalék, SZDSZ 15, független kisgazdák 11, MSZP 11
és Fidesz 6 százalék. "
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés keddi munkanapja (7. rész)
|
Wachsler Tamás (Fidesz) honvédelmi miniszterhez intézett kérdését - távolléte miatt - Kövér László tolmácsolta a plénum előtt. A kérdés a honvédelmi tárca távlati koncepciója mellett konkrétan arra is vonatkozott: érvényben lesz-e az előző honvédelmi miniszter által a sorállomány számára megígért hétnapos rendkívüli szabadság? Raffay Ernő államtitkár válaszában megerősítette a rendkívüli szabadság érvényét. Ugyanakkor utalt arra is, hogy a kormány már megvitatta a honvédelmi törvény módosítását, s ezt rövidesen a Parlament elé is beterjeszti.
Rajk László (SZDSZ) kérdése a művelődési miniszterhez szólt, és a Hungaroton, valamint az Országos Filmharmonia vezetőinek - véleménye szerint - puccs-szerű kinevezését tette szóvá. A képviselő hangsúlyozta, hogy a kinevezés módszere emlékeztet az Aczél-korszak gyakorlatára. Andrásfalvy Bertalan miniszter viszont azzal érvelt, hogy e területen nincsen pályázati rendszer, s az intézmények élére történő kinevezés miniszteri jogkör. (folyt. köv.)
1990. július 17., kedd 16:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|