Rendszerváltás és az MTI

	A Szovjetunió mai és a 17 előtti helyzete
----------------------------------------- London, 1990. február 14. (BBC, Panoráma) - Egy érdekes mai cikkről számolunk be. 73 évvel ezelőtt Oroszországban a régi rend az összeomlás küszöbén állt. 1917. február 23-ikán kirobbant a forradalom. Az éhség- és infláció-sújtotta nép végképp elvesztette hitét a kormányban. Március 2-ikán lemondott az utolsó orosz cár, II. Miklós. Akkorra már a tábornokok is ellene fordultak. Nos, 1990-ben a Szovjetunióbeli állapotok erősen és vésztjóslóan emlékeztetnek az 1917-es forradalom közvetlen előzményeire - ezzel kezdi cikkét az Independent című lap mai számában Dominic Leven a Londoni Közgazdasági és Politikatudományi Egyetem tanára. - A népet felháborították a kiváltságosok kiváltságai. Egyre hangosabbá vált a követelés: gazdasági és politikai reformot. Magán a kormányon belül frakciózás folyt. Társadalmi és nemzetiségi problémák harapództak el mindenütt, miközben nőttön nőtt az orosz nacionalizmus. Ismerősnek hangzik nem? Felismerni a liberalizálás szükségességét, de ugyanakkor gátat vetni az anarchiának és az egymással szemben álló erőket kijátszani egymás ellen. Gorbacsov hasonló problémákat próbál orvosolni hasonló módon, mint Oroszország miniszterelnöke, a cári Oroszország utolsó nagy államférfija 1906 és 1911 között. Miközben Németország megint egyszer európai szuperhatalommá kezdi kinőni magát, a régi rend összeomlását nemcsak a gyöngekezű cár és hisztérikus felesége okozta, nemcsak a korrupt és reakciós bürokrácia, amely csupán saját hatalmának és privilégiumainak megőrzésére törekedett, nemcsak a degenerált arisztokrácia, és nemcsak a mérhetetlen elégedetlenség az analfabéta parasztság és a kizsákmányolt munkásosztály soraiban. (folyt.) 1990. február 14., szerda
Vissza »

	- SZU 1917 előtt - 1. folyt.
A cári birodalom utolsó évtizedében egyszerűen megoldhatatlanná vált az alapporobléma. Egyfelől a lehető legsürgősebb korszerűsítésre szorult a gazdaság és a társadalom, másfelől éppen a modernizálás folyamata teremtett olyan politikai és társadalmi tényezőket, amiket a Romanov-dinasztia nem élhetett túl. - Gorbacsov reformjai hasonló veszélyt rejtenek magukban a szovjet nomenklatúra szempontjából. Az egykori orosz kormány két egymásnak ellentmondó stratégia között ingadozott. A liberális miniszterek azt hajtogatták, hogy a társadalmi-gazdasági megújhodásnak elkerülhetetlen velejárói: a szabadságjogok garantálása, a politikai pártok működésének engedélyezése. A maradi miniszterek viszont meg voltak győződve arról, hogy az elhamarkodott liberalizálás aláaknázná az egész renszert, a rendőrállamot, az egyedüli hatékony megfékezőjét a forradalmi érzelmeknek és a szocialista tömegeknek. Személyiségében éppúgy, mint történelmi szerepkörében Gorbacsov némileg emlékeztet Stolipinre. Ugyanúgy próbál manőverezni jobb és baloldal között. Egyformán idegenítve el magától mind a kettőt. Stolipinhez hasonlóan Gorbacsovnak sok a dícséretesen újszerű elgondolása. És a bátorsága is megvan ezeknek az elgondolásoknak a keresztülviteléhez. De mintha ő is úgy őrlődne az ősorosz malomban, mint távoli elődje. - Stolipin meggyilkolását, majd az első világháború kirobbanását követően szinte egyik napról a másikra omlott össze a cári rendszer. S a hatalom olyan liberális és mértéktartó politikusok kezébe került, akiknek nem volt se elég tapasztalatuk, se elég kemény elszántságuk ahhoz, hogy hathatósan tudjanak élni a hatalommal - amely így aztán Lenin ölébe pottyant. Ez pedig polgárháborút és az orosz társadalom szétomlását eredményezte. (folyt.) 1990. február 14., szerda
Vissza »

	- SZU 1917 előtt - 2. folyt.
Igaz, most nem várakozik a háttérben olyan szervezet hatalomátvételre kész párt, mint a lenini volt. De az orosz nacionalizmus baljós érzelmei könnyebben kerülhetnek felszínre, mint akkor, amikor a fehér orosz erők fejtették ki az egyedüli komoly ellenállást a bolsevikokkal szemben. Akkor még áthidalhatatlan osztályellentétek voltak elit és tömeg, parasztság és középosztály között. Sztálin a maga módján részben irtással egységesítette az orosz társadalmat, amelynek a nacionalista érzelmei így sokkal hathatósabban érvényesülhetnek a különböző köztársaságokban terjedő különféle nacionalista érzelmekkel szemben, hacsak nem sikerül szervezettel és fegyelmezetten átmenteni, átruházni a hatalmat az egypártrendszerről a demokratizált pártra, demokratizált pártról a parlamentre - végső soron a tanácsok szabadon megválasztott tagjaira. De még ebben az esetben is, a tanácsok semmivel sem rendelkeznének nagyobb tapasztalatokkal és szervezőképességgel, mint annak idején a Kerenszkij-féle liberális elemek. Gorbacsov nyugatias reformpolitikája a gazdasági válság kellős közepén a liberális parlamentáris intézmények előrelátható tehetetlensége és a nem orosz köztársaságok szeparatizmusa felpattinthatja a diktatórikus színezetű orosz nacionalizmus Pandora-szelencéjét. - De ne szorítkozzunk az 1917-es forradalomnak kizárólag oroszországi következményeire. A forradalommal egyidejűleg felmorzsolódott az orosz hadsereg, a keleti fronton német diadallal végződött a háború, s a bresztlitovszki-békeszerződésben Oroszország feladta a németek javára mindazokat a területeket, amiket a XVII. század óta hódított meg a Balti-tenger térségétől a Transz-Kaukázusig. (folyt.) 1990. február 14., szerda
Vissza »

	- SZU 1917 előtt - 3. folyt.
Az osztrák-magyar birodalomnak is a helyébe lépő Berlin hatalmi hegemóniára tett szert Közép- és Kelet-Európában. S ennek a hegemóniának csak az amerikai beavatkozás, a szövetségeseknek a nyugati fronton aratott győzelme vetett véget. - Az európai geopolitika évszázados alaptörvénye: ahogy sűllyed Oroszország, úgy emelkedik Németország. A német újraegyesítést úgy is értelmezhetjük, mint a mai Szovjetunió viszonylagos hanyatlásának törvényszerű következményét. Meglepő lenne, ha az újraegyesítést követően nem állna helyre a német gazdasági domináció Közép- és Kelet-Európában, amelyet csak ideiglenesen szakított meg 1945-ben a szovjet katonai hatalom. Megint egyszer eltolódott tehát az egyensúly Európa két potenciális vagy tényleges szuperhatalma között- Németország javára. Az 1945 óta történt bámulatos német megújhodás, erkölcsileg és politikailag, éppúgy mint gazdaságilag, alapjául fog szolgálni a közép- és kelet-európai országok, társadalmak, gazdaságok megújhodásának, a szilárd jólét megteremtésének az Atlanti-óceántól a szovjet határig. A határ túlsó oldalán pedig - 73 évi szakadatlan küzdelem és szenvedés után - csak a 17-es forradalom emléke kísért egyre vésztjóslóbban - így végződik a Londoni Közgazdasági és Politikatudományi Egyetem tanárának a cikke, amely az Independent című lap mai számában látott napvilágot. +++ 1990. február 14., szerda
Vissza »