|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szegények és Kiszolgáltatottak Szövetségének állásfoglalása a tömeges elbocsátásokról
"A nemzetgazdaság és a munkavállalók közös érdekében szükségesnek
tartjuk, hogy emberi és társadalmi katasztrófákhoz vezető
létszámcsökkentések, munkanélküliség helyett részesítsék előnyben a
fokozatos átmenetet: ahol feltétlenül szükséges, alkalmazzák a
munkaidő csökkentésének módszerét az elbocsátások helyett."
SZER:
Választási harc - 2. folyt.
"a Heti Világgazdaság holnapi számában közli a Medián
közvéleménykutató kisszövetkezet - tehát egy független csoport -
felmérését, amely szinte a másikkal egy időben készült, de aránylag
eltérő eredményeket hozott. Ennek értelmében a kérdésre, hogy kit
választana, ha most vasárnap szavazna, a következő válaszokat
kapták: MDF 16 százalék, SZDSZ 15, független kisgazdák 11, MSZP 11
és Fidesz 6 százalék. "
|
|
|
|
|
|
|
Vétlenek a megrágalmazott belügyi dolgozók
|
1990. február 14., szerda - Nem segédkeztek belügyi dolgozók
a ,,kazánkirály,, Morvai Ferenc autójának feltörésében, illetve a
Petőfi kutatással kapcsolatos dokumentumok eltüntetésében - ez derül
ki a Katonai Ügyészségen most lezárult vizsgálatból.
Morvai Ferenc autóját ugyan a közelmúltban valóban feltörték, de hamisnak bizonyult Morvai egyik üzletfelének állítása, miszerint két - név szerint is megjelölt - belügyi alkalmazott közreműködésével történt volna a bűncselekmény. Mivel a megvádolt személyek egyértelműen vétlennek bizonyultak a vizsgálat során, a Katonai Ügyészség hatóság megsértése miatt eljárást kezdeményezett Morvai üzletfele ellen.
Az autófeltörést egyébként még az eset után közvetlenül maga Morvai Ferenc jelentette be a BRFK panaszirodáján, tehát csupán üzleti partnerének ,,buzgalma,, duzzasztotta fel az ügy hullámait. (MTI)
1990. február 14., szerda 16:33
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|