|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szegények és Kiszolgáltatottak Szövetségének állásfoglalása a tömeges elbocsátásokról
"A nemzetgazdaság és a munkavállalók közös érdekében szükségesnek
tartjuk, hogy emberi és társadalmi katasztrófákhoz vezető
létszámcsökkentések, munkanélküliség helyett részesítsék előnyben a
fokozatos átmenetet: ahol feltétlenül szükséges, alkalmazzák a
munkaidő csökkentésének módszerét az elbocsátások helyett."
SZER:
Választási harc - 2. folyt.
"a Heti Világgazdaság holnapi számában közli a Medián
közvéleménykutató kisszövetkezet - tehát egy független csoport -
felmérését, amely szinte a másikkal egy időben készült, de aránylag
eltérő eredményeket hozott. Ennek értelmében a kérdésre, hogy kit
választana, ha most vasárnap szavazna, a következő válaszokat
kapták: MDF 16 százalék, SZDSZ 15, független kisgazdák 11, MSZP 11
és Fidesz 6 százalék. "
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott a Minisztertanács - Sajtótájékoztató (6. rész)
|
Marosán György válaszában emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök az Országgyűlésen bejelentéseket tett a vízlépcső építésével kapcsolatban, s ezeket a bejelentéseket később nem egészen pontosan idézték, illetve sokan félreértelmezték. A Minisztertanács pénteki ülésén pontosította és megfogalmazta, hogy a további munkálatokat illetően visszafordíthatatlan változásokat kiváltó tevékenységet ne végezzenek. Most Nagymaroson kavicskotrást, illetve földmunkákat és sziklakitermelést végeznek, azaz tulajdonképpen az alapozás előkészítése folyik. A kormány ülésén úgy fogalmaztak: ez a továbbiakban is folytatódhat, de a betonozást nem lehet elkezdeni. A tervek szerint erre a műveletre a jelenlegi ütemterv szerint, legkorábban június-júliusban kerülhet sor, előreláthatólag abban az időben, amikor a Parlament már tárgyalni fog erről a kérdésről. A Magyar Hírlap munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a héten bejelentett forintleértékelés kapcsán a Magyar Nemzeti Bank és az árhivatal véleménye eltért egymástól. A forint árfolyamát a nemzetközi pénzpiaci mozgások határozzák meg. Ennek figyelemmel kísérése a Magyar Nemzeti Bank feladata, és az elnök feladatkörébe tartozik, hogy a szükséges következtetéseket levonja. A nemzeti valuták árfolyamának változtatása igen körültekintő döntést igényel, hiszen ez a lépés jelentősen befolyásolja az adott ország pénzügyi, gazdasági helyzetét. Mindezeket figyelembe véve a kormány a múlt év júliusában tárgyalt a konvertibilis valuták forintárfolyamának megállapítási rendjéről. Felhatalmazta a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy az 5 százaléknál nem magasabb árfolyamváltoztatásra vonatkozó döntést saját hatáskörében meghozhatja. Ezt előzetesen csak a Minisztertanács elnökének kell tudomására hoznia. A mostani leértékelés is eszerint történt - mondotta a szóvivő. A UPI tudósítója arról tudakozódott, hogy a népszavazásról szóló törvényjavaslatot mikor terjesztik a Parlament elé. A népszavazásról szóló törvényjavaslat és a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében tartandó esetleges népszavazás kérdése egyidőben kerül a Parlament elé. Az Országgyűlés idei munkaterve szerint erről a témáról júniusban tárgyalnak a törvényhozók - mondotta Marosán György. A Népszabadság munkatársa megkérdezte: mi a kormány véleménye a koncepciós perek felülvizsgálatával megbízott testületről, illetve az egyik társelnök kinevezéséről. Czinner Tibor illetékességét ugyanis - mint a kérdező mondta: kétségbevonta. (folyt. köv.)
1989. március 24., péntek 19:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|