|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szegények és Kiszolgáltatottak Szövetségének állásfoglalása a tömeges elbocsátásokról
"A nemzetgazdaság és a munkavállalók közös érdekében szükségesnek
tartjuk, hogy emberi és társadalmi katasztrófákhoz vezető
létszámcsökkentések, munkanélküliség helyett részesítsék előnyben a
fokozatos átmenetet: ahol feltétlenül szükséges, alkalmazzák a
munkaidő csökkentésének módszerét az elbocsátások helyett."
SZER:
Választási harc - 2. folyt.
"a Heti Világgazdaság holnapi számában közli a Medián
közvéleménykutató kisszövetkezet - tehát egy független csoport -
felmérését, amely szinte a másikkal egy időben készült, de aránylag
eltérő eredményeket hozott. Ennek értelmében a kérdésre, hogy kit
választana, ha most vasárnap szavazna, a következő válaszokat
kapták: MDF 16 százalék, SZDSZ 15, független kisgazdák 11, MSZP 11
és Fidesz 6 százalék. "
|
|
|
|
|
|
|
A Le Monde ügye Palmer nagykövettel
|
Párizs, 1989. március 17. péntek (MTI-tud.) - A Le Monde tudvalevőleg nagy tekintélyű világlap, amelynek véleményére sokat adnak, ahol csak olvassák. Munkatársai, szakértői azonban aránylag ritkán jutnak el Magyarországra, s amikor egy-egy olyan jelesebb alkalommal, mint most március 15. megünneplése, ellátogatnak Budapestre, láthatólag nem tudják hova tenni benyomásaikat.
A párizsi lap munkatársának például az tűnt fel, hogy sokszor látható ebben az országban az amerikai nagykövet, Mark Palmer. Ironizálva sorolja fel, hogy Palmert a televízió egyik nap a Munkásőrség országos parancsnokával mutatja, a másik nap a március 15-i felvonulók között, néhány héttel előbb meg a Magyar Hírlapnak nyilatkozott. Mivel pedig azt hallotta rebesgetni Budapesten a francia hírlapíró, hogy a Kennedyre emlékeztető nagykövet Németh Miklós miniszterelnökkel szokott teniszezni, cikke végén már odáig ment, hogy afféle prokonzulként próbálta láttatni olvasóival Mark Palmert. +++
1989. március 17., péntek 16:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|