|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szegények és Kiszolgáltatottak Szövetségének állásfoglalása a tömeges elbocsátásokról
"A nemzetgazdaság és a munkavállalók közös érdekében szükségesnek
tartjuk, hogy emberi és társadalmi katasztrófákhoz vezető
létszámcsökkentések, munkanélküliség helyett részesítsék előnyben a
fokozatos átmenetet: ahol feltétlenül szükséges, alkalmazzák a
munkaidő csökkentésének módszerét az elbocsátások helyett."
SZER:
Választási harc - 2. folyt.
"a Heti Világgazdaság holnapi számában közli a Medián
közvéleménykutató kisszövetkezet - tehát egy független csoport -
felmérését, amely szinte a másikkal egy időben készült, de aránylag
eltérő eredményeket hozott. Ennek értelmében a kérdésre, hogy kit
választana, ha most vasárnap szavazna, a következő válaszokat
kapták: MDF 16 százalék, SZDSZ 15, független kisgazdák 11, MSZP 11
és Fidesz 6 százalék. "
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Cserkészszövetség közgyűlése
|
1989. február 11., szombat - A Magyar Cserkészszövetség célja, az önként jelentkező gyermekeknek - a 76 éves magyar cserkészet haladó hagyományai alapján - cserkészszellemre való nevelése; tagjai testi, szellemi, lelki felkészültségének fejlesztése; a magyar történelmi, népi és kulturális hagyományok ápolása; a gyermekek olyan nevelése, hogy demokratikusan gondolkodó emberré, magyarrá váljanak. Így rendelkezik a szövetség céljairól és feladatairól az az alapszabály, amelyet a Magyar Cserkészszövetség közgyűlésén vitatnak meg szombaton a Fővárosi Gázművek Művelődési Házában. A tanácskozásra több mint 200 idős és fiatal érkezett, sokan a cserkészek egyenruhájában. A közgyűlésen a Himnusz és a Cserkész-induló elhangzását követően Ujhelyi János, az Ideiglenes Országos Intéző Bizottság elnöke tart rövid beszámolót a szövetség újjáalakításának eddigi körülményeiről. A vitára bocsátott alapszabály rendelkezik a szövetség nevéről, székhelyéről, jelvényéről, zászlajáról, pecsétjéről, a cserkész-köszöntésről és jelmondatról, továbbá kimondja: a szövetség az 1912 december 28-án alakult Magyar Cserkészszövetség jogutódja, haladó hagyományainak folytatója és ápolója; a magyar cserkészet kizárólagos képviselője. Tartalmazza továbbá a cserkésztörvényeket, és a szövetség különböző szerveinek felsorolását is. (MTI)
1989. február 11., szombat 10:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|