|
|
|
|
- Ausztria-Németo. - 1. folyt.
|
Az Osztrák Nemzeti Bank vezetői és a Pénzügyminisztérium is arra számít azonban, hogy Nyugat-Németország elég tehetős ahhoz, hogy a ráháruló, illetőleg önként vállalt kötelezettségeket teljesítse. A német teljesítménymérleg szerint az NSZK 300 milliárd D-márka aktívummal rendelkezik.
Arra is rámutatnak az osztrák gazdasági élet szakemberei, hogy Ausztria a nyugatnémet viszonylatban évente 50-60 milliárd schillinggel csúszik a passzívumba, míg viszont az NDK-val való kereskedelemben ha nem is nagy, de 3 milliárd schilling többlettel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy az egyesülés után ennyivel csökken az osztrák kereskedelmi deficit.
Arra számítanak, hogy az első időben megélénkül az osztrák gazdasági élet az egyesítés hatására. A keleti országrésznek sok a bepótolnivalója - vagyis befektetési hullámra lehet számítani, melyből Ausztria annál inkább is kiveheti részét, mert hiszen eddig is jó kapcsolatai voltak az NDK iparával. Hosszú távon szintén nem kell tartania Ausztriának a megnagyobbodó Németországtól, mert hiszen - mint az Osztrák Gazdaságkutató Intézet vezetője, Helmuth Kramel(?) mondta: ezzel új piac keletkezik. Az már aztán az osztrák ipar képviselőin, menedzserein múlik, hogy a nagyobb piacon ott legyenek az osztrák portékák.
Ezzel persze azt is elismerték, hogy az új terepen növekszik a konkurrencia-harc. Sok riválissal szemben kell megállni a helyét az osztrák iparnak és kereskedelemnek.
A Gazudaságkutató Intézet külkereskedelmi szakértője így foglalta össze az osztrák kilátásokat: az új helyzetben Ausztria számára minden benne van. +++
1990. február 13., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|