|
|
 |
|
 |
Kelet-nyugati csapatcsökkentési tervek
|
--------------------------------------
Washington, 1990. február 13. (Amerika Hangja) - A
Szovjetunióban, valamint Kelet-Európában végbemenő drámai változások
jegyében a vezető amerikai napilapok valósággal telítve vannak a
legkülönbözőbb kommentárokkal, amelyeknek szerzői nagyon sok esetben
az amerikai külpolitika volt vezetői.
Tegnapelőtt csatlakozott hozzájuk Alexander Haig, Nixon volt
elnök külügyminisztere is, akik a Washington Postban Igazolatlan
eufória címmel kifejtette saját véleményét a kölcsönös kelet-nyugati
csapatcsökkentési tervekkel kapcsolatban.
A következőkben ebből a cikkből ragad ki érdekesebb részleteket
ma esti bemondótársam, Valsa István:
- Washingtonban a múlt héten ritka látványosságnak lehettünk
szemtanúi. Az amerikai kormány volt magasrangú vezetői - akik annak
idején az Egyesült Államok katonai erejének fokozása mellett
kardoskodtak - most arról akarják meggyőzni a Kongresszust és az
elnököt, hogy vonja ki - ha nem is maradéktalanul, de legalábbis az
amerikai csapatok nagy részét - Európából, és felejtse el a
stratégiai modernizálást is - kezdi cikkét Alexander Haig, volt
külügyminiszter a Washington Postban.
Majd utal arra, hogy Bush elnök igyekezett tartani a vonalat,
vagyis megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét
Európában, és katonai költségvetésében ígéretet tett szárazföldi
hadászati fegyverei korszerűsítésére.
Persze mindemelett az is igaz, hogy a küszöbön álló német
újraegyesítés, valamint a kelet-európai kommunista rezsimek
összeomlása olyan új stratégiai helyzetet teremt, amelyben
úgyszólván minden lehetséges. (folyt.)
1990. február 13., kedd
|
Vissza »
|
|
- Kelet-nyugati csapatcsökkentési tervek - 1. folyt.
|
Csakhogy - folytatja kommentárját Alexander Haig a Washington
Postban - semmi sem igazolhatja azt az eufóriát, ami a
Kongresszusban tapasztalható. Bár abban mindenkinek igaza van, hogy
az európai erőegyensúly és az európai politika módosul - maga ez a
tény még nem jelenti azt, hogy a bárányok és a farkasok most szépen
és békésen lefekszenek egymás mellé.
Amerika folyamatosan szükséges európai jelenlétének igazolására
elég, ha felvázoljuk azt a helyzetet, amely anélkül alakulhat ki.
Olaszország és az újraegyesített Németország rendelkezne a két
legnagyobb hadsereggel. A Szovjetunió, Franciaország és
Nagy-Britannia lenne a három európai nukleáris hatalom. Európa
közepén - a Szovjetunió és Németország között - féltucat kisebb és
gyenge ország próbálna talpraállni a 40 évig tartó kommunizmusból -
miközben szembetalálná magát a rég elfojtott nemzetiségi
elképzelésekkel. Ez a helyzet pedig pontosan a huszas és harmincas
évek megismétlődését jelentené - figyelmeztet Haig, volt amerikai
külügyminiszter. A tragikus és borzasztó leckéből - ami ezeket a
hibákat és tévedéseket követte - azt tanulhattuk meg, hogy semmiféle
európai biztonsági megállapodás sem helyettesítheti az Egyesült
Államok részvételét egy ilyen helyzetben.
A tegnap tanulságai arra emlékeztetnek, hogy a mai nap
jószándékai nem feltétlenül érik meg a holnapot.
Szóval: miközben ünnepeljük a feszültségeket, a kockázatokat és
az esetleges haderőcsökkentéseket eredményező változásokat, ne
tévesszük szem elől az időtálló stratégiai igazságokat - hívja fel a
figyelmet a Washington Postban megjelent elmefuttatásában Alexander
Haig. - A szovjet csapatok még a szovjet határok mögött is jelentős
erőt képviselnek majd, és a legközelebbi honvédő háborút nem
kiöregedett fegyverekkel fogják megvívni. (folyt.)
1990. február 13., kedd
|
Vissza »
|
|
- Kelet-nyugati csapatcsökkentési tervek - 2. folyt.
|
Oroszország - még a szovjet stílusú világhatalomtól megfosztva
is - nagyhatalom marad. A peresztrojka beindításának oka utóvégre
nem az volt, hogy demokráciává alakítsa a Szovjetuniót, vagy újra
meghatározza Moszkva stratégiai érdekeit, hanem sokkal inkább annak
felismerése, hogy a Szovjetunió reformok nélkül nem maradna fenn.
De miközben valóban csökken NATO-t fenyegető katonai veszély,
meghosszabbodik az NSZK és a Szovjetunió közötti úgynevezett
riasztási idő, és tényleg lehetőség nyílik a stratégiai, valamint a
hagyományos fegyverek csökkentésére - az elrettentő erő tényére
viszont továbbra is szükség van.
A Washington Post hasábjain Alexander Haig volt külügyminiszter
így érvel:
Lényeges különbség van a fegyveres erők átállítása, és a hatásos
elrettentő erő felszámolása között. Nagyon sokan egyszerűen betennék
a jégszekrény fagyasztó részlegébe a jelenlegi szovjet jószándékot,
és annak megfelelően csökkentenék az amerikai fegyveres erőket. A
nagy kérdés csak az, hogy mi történne közben szövetségeseinkkel?
Egy újabb fegyveres konfliktus esetén a hagyományos
fegyverzettel felszerelt, és csökkentett létszámú amerikai csapatok
- időnyerésen kívül - úgyszólván semmit sem tudnának elérni. Ha
bárki is abban a tévhitben ringatja magát, hogy egy eltökélt
agresszor meggondolná magát, ha nagyobb arányú támadását megelőzően
lengyel, vagy cseh, vagy magyar csapatokkal kellene szembenéznie,
akkor az illetőnek fel kellene frissítenie tudományát a XX. század
történelméről. (folyt.)
1990. február 13., kedd
|
Vissza »
|
|
- Kelet-nyugati csapatcsökkentési tervek - 3. folyt.
|
Az elrettentő erő definíciója változatlanul érvényes: a nyereség
nem éri meg a veszteséget.
Időközben a Szovjetunió modernizálja stratégiai fegyvereit. A
szovjet rakéták hatásosabbak saját, szárazföldről kilőhető
nagyhatótávolságú rakétáinknál. A szovjet stratégia vezérelve
továbbra is a hatalmas és az összpontosított nukleáris támadás. Az
adu tehát szovjet kézben van.
Ha Európában az a téves nézet uralkodik el, hogy az Egyesült
Államok eltökéltsége megingott, akkor ez máris vereségünkkel lenne
egyenlő, méghozzá igazi csata nélkül -, feltéve, ha örökre lehetne
számítani a jelenlegi szovjet jószándékra, amely a Szovjetunió
jelenlegi gyengeségéből fakad.
Nem szabad elfeledkezni arról, hogy az Egyesült Államok hitele -
beleértve hagyományos erőit is - végső fokon saját, stratégiai
elrettentő erőnk hitelén alapszik - szögezi le cikkében Alexander
Haig volt külügyminiszter, majd hozzáteszi: - a NATO, az európai
béke, valamint a szabad, egyesített Európa jövőjébe vetett hit és
remény nemcsak az Egyesült Államok erején, hanem politikai
éleslátásán, a közös érdekek megfogalmazásán és azoknak
kivitelezésén is alapul. Vezető szerepünk azonban fokozatosan
elsorvadhat, ha ezt az elrettentő erőt csak gyakran ismételgetett
üres frázissá alacsonyítjuk, nem támasztjuk alá megfelelő létszámú
hagyományos erővel Európában, és nem állnak rendelkezésünkre modern,
megvédhető, és szárazföldről kilőhető stratétigiai nukleáris
fegyverek. (folyt.)
1990. február 13., kedd
|
Vissza »
|
|
- Kelet-nyugati csapatcsökkentési tervek - 4. folyt.
|
Alexander Haig kommentárjának zárógondolata: ha eltévesztjük a
különbséget a jószándék és a veszélyes ütőképesség között, ha
elhomályosul megítélésünk a mai változások és a holnapi gondok
között, ha nem vesszük észre a különbséget a stratégiai
megfontolásokon alapuló, illetve az itthoni túlköltekezések miatt
végrehajtott csökkentések között, akkor Amerika azt jelenti be a
világnak, hogy "indent rátok bízunk, gondoskodjatok magatokról, ránk
ne számítsatok
" A mai világban ez a legbiztosabb út afelé, hogy
előbb-utóbb a mi vállainkra hulljanak a világ gondjai, bajai. +++
1990. február 13., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|