|
|
 |
|
 |
A magyar-vatikáni 2.
|
1949 elejétől a Szentszék csak egyoldalú deklarációkkal, -
apostoli levelekkel, dekrétumokkal, súlyosabb esetben enciklikákkal
- reagált a magyar egyházat ért újabb sérelmekre, amiket itthon
természetesen nem tettek publikussá, hanem innen is egyoldalú
deklarációk kerültek napvilágra. Így az 1940-es évek végétől az
1950-es évek végéig nem volt lehetséges Magyarországon betölteni a
megüresedett, Rómától függő egyházi stallumokat. A hatalom ugyanis
egyoldalúan deklarálta azon jogát - konkrétan is a főkegyúri jogra
hivatkozva -, hogy ehhez a kormány, illetve az államfőt helyettesítő
Elnöki Tanács előzetes hozájárulása szükséges. Ezt a Szentszék eleve
nem ismerhette el.
A másik súlyos konfliktust az jelentette, hogy a hatalom
egyoldalú nyomással elérte: a magyar püspöki kar a kánonokkal, az
egyházi törvényekkel ellentétben, 1950. augusztus 30-án kétoldalú
megállapodást, egyezményt írt alá a kormányzattal, amelyben a magyar
állam és a magyarországi katolikus egyház viszonyának általános
kérdéseiről határoztak. A kánonok értelmében megállapodás egy
kormány és egy részegyház között csak a Szentszék közreműködésével
köthető. (Az egyezményt Róma soha nem is ismerte el, és éppen a
közelmúltban mondta fel azt "egymásnak" a magyar kormány és a magyar
egyház.)
alc. A Kádár-korszak egyházpolitikája
1956-ban, a népfelkelés idején nemcsak Mindszenty bíboros mondta
el itthon közismert beszédét, hanem XII. Pius pápa is
köszöntötte a magyar szabadságharcot enciklikájában, majd pedig
annak véres leverését követően együttérzését nyilvánította ki
ugyanilyen formában a magyar nemmzetnek és egyháznak.
A Kádár-korszak egyházpolitikájának első éveiben gyakorlatilag
nem volt más stratégia, mint a korábban kialakított irányvonal
folytatása, talán kevésbé drasztikus és nyilvános eszközökkel. De
1957 után is folytatódtak az egyházak elleni perek, az internálások,
kényszerű diszponálások.
Az atrocitások főként a konszolidációnak nevezett időszakban, a
téeszesítés idején sokasodtak meg. Az ekkori majdhogynem tömeges
megtorlások tulajdonképpen azt a célt szolgálták, hogy a Szentszéket
lépésre kényszerítsék. Vagy egy, a hatalommal megbékélő, annak magát
alárendelő egyház számára lehetővé teszik a korlátok közötti legális
működést, a püspöki székek betöltését, a szentségek
kiszolgáltatását, az igehirdetést, vagy újból a hallgató egyház, a
katakomba-egyház sorsára kényszerül. (folyt.)
1990. február 13., kedd 13:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|