|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pártközi Egyeztető Bizottság felhívása a szerkesztőségekhez
"A pártközi egyeztető bizottság nem tudja elfogadni azt a tényt,
hogy egyes színészek és közéleti személyiségek televízióban való
szakmai szereplését a választási kampányban való részvételük miatt
korlátozzák. Ugyanakkor érvényesnek tartjuk erre vonatkozóan a
pártok által elfogadott Etikai Kódex ajánlásait."
BBC, Panoráma:
A magyarországi privatizálásról
"A múlt héten
Londonban járt Martonyi János, a magyar privatizálás felelős
megbízottja. A magyarországi változásoknak ez a területe
meglehetősen érdekli az angol közvéleményt, hiszen a privatizálás
újkori formájában angol találmánynak tekinthető. Így hosszabb cikk
jelent meg róla az Independent című lap mai számában: a lap fiatal
gazdasági szerkesztőjének, Peter Tordainak az írása. Ezt ismerteti
most munkatársunk, Radnóti Zoltán:
- Halkszavú, de nagyon jó benyomást keltő ügyvéd Martonyi János,
akinek feladata a magyar gazdaság eladása, és aki életet lehelt a
magyar gazdasági feladatok legellentmondásosabb kérdésébe, a
privatizálásba - kezdi a cikk, majd így folytatja:
- A privatizálás folyamata előrehaladottabb Magyarországon, mint
másutt, és a privatizálási biztos által javasolt megoldások
úttörő-példát jelentenek a többi kelet-európai országnak.
Martonyi tervezte meg a folyamat nagy részét. Hivatala az
Országház épületével szemben van. Kis iroda, mert minimumra akarja
redukálni a bürokráciát. "
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-amerikai atomenergetikai együttműködés
|
1990. szeptember 24., hétfő - A műszaki információk
cseréjéről és a nukleáris biztonság területén való magyar-amerikai
együttműködésről szóló megállapodást írtak alá hétfőn Budapesten. Az
egyezményt magyar részről Vajda György akadémikus, a Magyar
Köztársaság Országos Atomenergia Bizottságának (OAB)
elnökhelyettese, amerikai részről pedig Kenneth M. Carr, az USA
Nukleáris Felügyeleti Bizottságának (NRC) elnöke látta el
kézjegyével. Az aláírásánál jelen volt Charles Thomas, az USA
magyarországi nagykövete.
Az USA és Magyarország tavaly kötött kormányközi egyezményt a tudományos és műszaki együttműködésről. Az egyezmény végrehajtása során merült fel, hogy célszerű lenne közvetlen együttműködést kialakítani az amerikai Nukleáris Felügyeleti Bizottság és a magyar Országos Atomenergia Bizottság között. A most aláírt megállapodás ezt a szándékot realizálja. Az egyezmény értelmében a két ország együttműködést irányoz elő többek között az állami nukleáris felügyelet ellátásával és továbbfejlesztésével kapcsolatos kérdésekben; az atomerőművek biztonsági elemzésénél alkalmazott módszerek és eljárások területén; az atomerőművi zavarokról adott gyors tájékoztatásban; a radioaktív hulladékok kezelésének és elhelyezésének témájában; továbbá az atomerőművek élettartamának növelésével kapcsolatos elméleti és alkalmazott kutatásokban.
Magyarország számára e megállapodás annál is jelentősebb, mert a felsorolt témákon kívül is további széles körű együttműködésre nyújt lehetőséget. Az NRC ugyanis nemcsak atomerőművi engedélyező hatóság, hanem más nukleáris létesítmények felügyeletével, a nukleáris anyagok szállításával, ellenőrzésével, valamint orvosi alkalmazásuk kérdésével is foglalkozik; s nem utolsósorban - az OAB-hoz hasonlóan - a kormányzati döntések előkészítése és a lakosság tájékoztatása szintén a hatáskörébe tartozik. (MTI)
1990. szeptember 24., hétfő 16:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|