|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pártközi Egyeztető Bizottság felhívása a szerkesztőségekhez
"A pártközi egyeztető bizottság nem tudja elfogadni azt a tényt,
hogy egyes színészek és közéleti személyiségek televízióban való
szakmai szereplését a választási kampányban való részvételük miatt
korlátozzák. Ugyanakkor érvényesnek tartjuk erre vonatkozóan a
pártok által elfogadott Etikai Kódex ajánlásait."
BBC, Panoráma:
A magyarországi privatizálásról
"A múlt héten
Londonban járt Martonyi János, a magyar privatizálás felelős
megbízottja. A magyarországi változásoknak ez a területe
meglehetősen érdekli az angol közvéleményt, hiszen a privatizálás
újkori formájában angol találmánynak tekinthető. Így hosszabb cikk
jelent meg róla az Independent című lap mai számában: a lap fiatal
gazdasági szerkesztőjének, Peter Tordainak az írása. Ezt ismerteti
most munkatársunk, Radnóti Zoltán:
- Halkszavú, de nagyon jó benyomást keltő ügyvéd Martonyi János,
akinek feladata a magyar gazdaság eladása, és aki életet lehelt a
magyar gazdasági feladatok legellentmondásosabb kérdésébe, a
privatizálásba - kezdi a cikk, majd így folytatja:
- A privatizálás folyamata előrehaladottabb Magyarországon, mint
másutt, és a privatizálási biztos által javasolt megoldások
úttörő-példát jelentenek a többi kelet-európai országnak.
Martonyi tervezte meg a folyamat nagy részét. Hivatala az
Országház épületével szemben van. Kis iroda, mert minimumra akarja
redukálni a bürokráciát. "
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-kisgazda választási szövetség Hajdú-Biharban - SZDSZ-MDF
szóváltás - Sajtótájékoztató Debrecenben (2. rész)
|
A Független Kisgazdapárt és a Szabad Demokraták Szövetségének debreceni sajtótájékoztatóján váratlan szóváltás kerekedett az SZDSZ és az MDF képviselője között. Baranyi Imre, az SZDSZ fővárosi IX. kerületi ügyvivője, a párt egyik debreceni jelöltjének kampánymenedzsere bejelentette: Kis János megbízott pártelnök szóbeli egyetértésével a nap folyamán arra kérte az MDF hajdú-bihari vezetőit, hogy országosan is egyedülálló módon működjenek együtt, s akadályozzák meg Nagy Sándornak, a szakszervezeti szövetség vezetőjének a bejutását a Parlamentbe. Ennek érdekében az SZDSZ hajlandó visszaléptetni jelöltjét a hajdúszoboszlói választókerületben az ottani esélyes MDF-jelölt támogatására, míg Hajdúböszörményben az MDF támogatná a szabaddemokratákat. Baranyi Imre szerint a helyi MDF-vezetők egyetértettek a javaslattal, országos elnökségük állásfoglalása azonban meghiúsította az együttműködést az SZDSZ-szel.
Turi Gábor, az MDF Hajdú-Bihar megyei egyeztető tanácsának képviselője - aki egyébként újságíróként vett részt a sajtótájékoztatón - manipulatívnak minősítette ezt a megközelítést. Mint mondta: az MDF is fel kíván lépni Nagy Sándor választási győzelmének megakadályozásáért, de ebben - az országos pártközi megállapodások ismeretében - természetes szövetségeseivel keresi az együttműködést. Bejelentette: a hajdúszoboszlói választókerületben a Független Kisgazdapárttal kívánnak szövetségre lépni, az FKgP támogatását kérik Nagy Sándor ellen, amihez természetesen szeretnék, ha az SZDSZ is csatlakozna. Ennek fejében a hajdúböszörményi központú 9. számú megyei választókerületben az MDF a Kisgazdapárt jelöltjét fogja támogatni - hangzott el a debreceni sajtótájékoztatón. (MTI)
1990. március 30., péntek 21:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|