|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pártközi Egyeztető Bizottság felhívása a szerkesztőségekhez
"A pártközi egyeztető bizottság nem tudja elfogadni azt a tényt,
hogy egyes színészek és közéleti személyiségek televízióban való
szakmai szereplését a választási kampányban való részvételük miatt
korlátozzák. Ugyanakkor érvényesnek tartjuk erre vonatkozóan a
pártok által elfogadott Etikai Kódex ajánlásait."
BBC, Panoráma:
A magyarországi privatizálásról
"A múlt héten
Londonban járt Martonyi János, a magyar privatizálás felelős
megbízottja. A magyarországi változásoknak ez a területe
meglehetősen érdekli az angol közvéleményt, hiszen a privatizálás
újkori formájában angol találmánynak tekinthető. Így hosszabb cikk
jelent meg róla az Independent című lap mai számában: a lap fiatal
gazdasági szerkesztőjének, Peter Tordainak az írása. Ezt ismerteti
most munkatársunk, Radnóti Zoltán:
- Halkszavú, de nagyon jó benyomást keltő ügyvéd Martonyi János,
akinek feladata a magyar gazdaság eladása, és aki életet lehelt a
magyar gazdasági feladatok legellentmondásosabb kérdésébe, a
privatizálásba - kezdi a cikk, majd így folytatja:
- A privatizálás folyamata előrehaladottabb Magyarországon, mint
másutt, és a privatizálási biztos által javasolt megoldások
úttörő-példát jelentenek a többi kelet-európai országnak.
Martonyi tervezte meg a folyamat nagy részét. Hivatala az
Országház épületével szemben van. Kis iroda, mert minimumra akarja
redukálni a bürokráciát. "
|
|
|
|
|
|
|
Magyar álláspont Litvániáról
|
----------------------------
Washington, 1990. március 28. (Amerika Hangja) - Skorka Anikó munkatársunk szólaltatja meg a magyar belpolitikai élet két vezető személyiségét, valamint a Magyar Köztársaság külügyminiszterét, Horn Gyulát a litvániai helyzettel kapcsolatban. Anikó először Kis Jánost, a Szabad Demokraták Szövetségének elnökét kérte Amerika Hangja budapesti mikrofonjához:
- Természetesen a Szabad Demokraták Szövetségének van álláspontja a litván kérdésben, ugyanakkor az a véleményünk, hogy ez nem tartozik azon kérdések közé, amelyekről a 6 leendő parlamenti pártnak mindenképpen tárgyalnia kellene egymással. Ilyen kérdés pillanatnyilag a mi megítélésünk szerint egy van, és ez a romániai helyzet, a romániai magyarok helyzete.
A szabaddemokraták már állást foglaltak a litván kérdésben egy ügyvivői testületi nyilatkozattal azon a napon, amelyen a litván parlament kinyilvánította Litvánia függetlenségét. A mi álláspontunk az, hogy tiszteletben kell tartani a litván nép önrendelkezési jogát, és hogy a kialakult helyzetet erőszak alkalmazása nélkül kell megoldani Litvánia mint szuverén állam és a Szovjetunió mint szuverén állam között.
- Ez volt Kis János véleménye a litvániai helyzetről. És most Jeszenszky Gézát, a Magyar Demokrata Fórum külügyi tanácsadóját kérdezem, van-e a Magyar Demokrata Fórumnak a litván helyzettel kapcsolatban állásfoglalása, és ha igen, ez nyilvánosságra hozható-e. (folyt.)
1990. március 28., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|