|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pártközi Egyeztető Bizottság felhívása a szerkesztőségekhez
"A pártközi egyeztető bizottság nem tudja elfogadni azt a tényt,
hogy egyes színészek és közéleti személyiségek televízióban való
szakmai szereplését a választási kampányban való részvételük miatt
korlátozzák. Ugyanakkor érvényesnek tartjuk erre vonatkozóan a
pártok által elfogadott Etikai Kódex ajánlásait."
BBC, Panoráma:
A magyarországi privatizálásról
"A múlt héten
Londonban járt Martonyi János, a magyar privatizálás felelős
megbízottja. A magyarországi változásoknak ez a területe
meglehetősen érdekli az angol közvéleményt, hiszen a privatizálás
újkori formájában angol találmánynak tekinthető. Így hosszabb cikk
jelent meg róla az Independent című lap mai számában: a lap fiatal
gazdasági szerkesztőjének, Peter Tordainak az írása. Ezt ismerteti
most munkatársunk, Radnóti Zoltán:
- Halkszavú, de nagyon jó benyomást keltő ügyvéd Martonyi János,
akinek feladata a magyar gazdaság eladása, és aki életet lehelt a
magyar gazdasági feladatok legellentmondásosabb kérdésébe, a
privatizálásba - kezdi a cikk, majd így folytatja:
- A privatizálás folyamata előrehaladottabb Magyarországon, mint
másutt, és a privatizálási biztos által javasolt megoldások
úttörő-példát jelentenek a többi kelet-európai országnak.
Martonyi tervezte meg a folyamat nagy részét. Hivatala az
Országház épületével szemben van. Kis iroda, mert minimumra akarja
redukálni a bürokráciát. "
|
|
|
|
|
|
|
Francia sajtó - választás ((3. rész)
|
A Le Quotidien de Paris egyébként belső vezercikkben is foglalkozik a választás eredményével, összehasonlítva azt az NDK-ban tartott választással. ,,Kelet-Németországban a konzervatívok és liberálisok tömbje győzött. A Magyarországon kirajzolódó irányzat méginkább ezt mutatja,, - írja a lap. A német választással ellentétben azonban nem a meggyőző erejű személyiségek - és különösen nem a más országból jött személyek - befolyásolták döntően a szavazás kimenetelét, hanem a pártok által előterjesztett eszmék, programok.
,,Magyarország is határozottan lapot fordított a történelemkönyvben, lezárta a kommunizmus lapját, legyen az ortodox vagy reformkommunizmus,, - írja a cikk, leszögezve, hogy a jövő még korántsem igérkezik rózsásnak s a magyaroknak még tanulniok kell a parlamenti demokrácia szabályait. Az új kormány megalakítása nem igérkezik könnyűnek, mert az MDF és a SZDSz meg kell, hogy találja programja, különösen gazdasági programja összeegyeztetésének lehetőségét.
Ugyancsak belső vezércikkben foglalkozik a választással a Libération, hasonlóképpen a Közép- és Kelet-Európában tartott választások összevetéséből kiindulva. ,,A budapesti választást nem módosította olyan történelmi kompromisszum, mint amilyet Varsóban kötöttek, s nem határozta meg eleve a geopolitikai realitás, mint Kelet-Berlinben. Nemcsak a kommunizmus, hanem még a hagyományos baloldal elutasítása is teljesnek tűnik,, - írja a cikk, amely szerint nem a ,,történelmi,, jobboldal győzelme alakult ki, hanem valamiféle ,,még tökéletlen kétpárti rendszer van születőben,, - az egyik oldalon az MDF, a Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt, a másikon az SZDSZ és közelebbi szövetségesei. Az FKP lapja, a L,Humanité szerint a második fordulóban már csak azt kell eldönteni, hogy ,,a jobboldal, vagy a jobboldal lesz-e győztes,,. A lap szerint ,,a baloldal most nehéz időszakot él át Kelet-Európában, de néhány éven belül az emberek felismerik majd létének szükségességét,,. A többi lap is hosszabb-rövidebb budapesti tudósítást közöl. A jelentések idézik a pártok vezető képviselőinek nyilatkozatait, ismertetik a beérkezett adatokat, az egyes pártok programjának főbb vonásait, és azt is megírják, hogy a szavazatszámlálás rendszere igencsak akadozott. A Le Figaro külön interjút közöl Kis Jánossal a nemzetiségi kérdésről, a magyar-román feszültségről. (Szerk.: A cikket külön ismertetjük.+++
1990. március 27., kedd 12:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|