|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pártközi Egyeztető Bizottság felhívása a szerkesztőségekhez
"A pártközi egyeztető bizottság nem tudja elfogadni azt a tényt,
hogy egyes színészek és közéleti személyiségek televízióban való
szakmai szereplését a választási kampányban való részvételük miatt
korlátozzák. Ugyanakkor érvényesnek tartjuk erre vonatkozóan a
pártok által elfogadott Etikai Kódex ajánlásait."
BBC, Panoráma:
A magyarországi privatizálásról
"A múlt héten
Londonban járt Martonyi János, a magyar privatizálás felelős
megbízottja. A magyarországi változásoknak ez a területe
meglehetősen érdekli az angol közvéleményt, hiszen a privatizálás
újkori formájában angol találmánynak tekinthető. Így hosszabb cikk
jelent meg róla az Independent című lap mai számában: a lap fiatal
gazdasági szerkesztőjének, Peter Tordainak az írása. Ezt ismerteti
most munkatársunk, Radnóti Zoltán:
- Halkszavú, de nagyon jó benyomást keltő ügyvéd Martonyi János,
akinek feladata a magyar gazdaság eladása, és aki életet lehelt a
magyar gazdasági feladatok legellentmondásosabb kérdésébe, a
privatizálásba - kezdi a cikk, majd így folytatja:
- A privatizálás folyamata előrehaladottabb Magyarországon, mint
másutt, és a privatizálási biztos által javasolt megoldások
úttörő-példát jelentenek a többi kelet-európai országnak.
Martonyi tervezte meg a folyamat nagy részét. Hivatala az
Országház épületével szemben van. Kis iroda, mert minimumra akarja
redukálni a bürokráciát. "
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ nyílt levele a miniszterelnöknek (OS)
|
1989. december 23., szombat - Tisztelt Miniszterelnök Úr A Romániában kialakult súlyos helyzet minden szomszédos demokratikus országnak, közöttük Magyarországnak, az azonnali katonai segítség nyújtását tenné szükségessé. A diktatúra erői ellen harcoló román tömegek és a román hadsereg azonnali katonai jellegű segítségre szorulnak. Ezt szükségessé teszi Közép-Európa biztonsága is, különös tekintettel azokra a jelentésekre, amelyek szerint a diktatúra erői idegen zsoldosokat vetnek be a fegyvertelen tömegek ellen. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy Magyarország az ismert történelmi és politikai okok következtében egyedül nem vállalhatja katonai segítségnyújtás felelősségét. Felszólítjuk Önt, hogy haladéktalanul kezdeményezze a Biztonsági Tanács sürgős összehívását, és ENSZ-irányítás alatt álló erők bevetésével nemzetközi katonai beavatkozás azonnali kezdeményezését. Ennek nyilvánvalóan csak a Nemzeti Megmentés Tanácsa és a román hadsereg megsegítése lehet a célja, és feladata teljesítése után azonnal vissza kell vonulnia. Ezzel párhuzamosan, akár részt vesz Magyarország az akcióban, akár nem, hazánknak ismét hivatalosan deklarálnia kell, hogy tiszteletben tartja Románia területi integritását. Amit Magyarország baráti szándékának jeléül és demokratikus kötelességének eleget téve azonnal megtehet, az a román hadsereg egységeinek munícióval való megsegítése. A román hadsereg nyilvánosan segítséget kért épp e tekintetben. Sürgős intézkedését várva a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivő nevében: Haraszti Miklós Demszky Gábor Kis János (OS)
1989. december 23., szombat 14:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|