|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pártközi Egyeztető Bizottság felhívása a szerkesztőségekhez
"A pártközi egyeztető bizottság nem tudja elfogadni azt a tényt,
hogy egyes színészek és közéleti személyiségek televízióban való
szakmai szereplését a választási kampányban való részvételük miatt
korlátozzák. Ugyanakkor érvényesnek tartjuk erre vonatkozóan a
pártok által elfogadott Etikai Kódex ajánlásait."
BBC, Panoráma:
A magyarországi privatizálásról
"A múlt héten
Londonban járt Martonyi János, a magyar privatizálás felelős
megbízottja. A magyarországi változásoknak ez a területe
meglehetősen érdekli az angol közvéleményt, hiszen a privatizálás
újkori formájában angol találmánynak tekinthető. Így hosszabb cikk
jelent meg róla az Independent című lap mai számában: a lap fiatal
gazdasági szerkesztőjének, Peter Tordainak az írása. Ezt ismerteti
most munkatársunk, Radnóti Zoltán:
- Halkszavú, de nagyon jó benyomást keltő ügyvéd Martonyi János,
akinek feladata a magyar gazdaság eladása, és aki életet lehelt a
magyar gazdasági feladatok legellentmondásosabb kérdésébe, a
privatizálásba - kezdi a cikk, majd így folytatja:
- A privatizálás folyamata előrehaladottabb Magyarországon, mint
másutt, és a privatizálási biztos által javasolt megoldások
úttörő-példát jelentenek a többi kelet-európai országnak.
Martonyi tervezte meg a folyamat nagy részét. Hivatala az
Országház épületével szemben van. Kis iroda, mert minimumra akarja
redukálni a bürokráciát. "
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ II. közgyűlése - zárónap (5. rész)
|
Ebben az esetben azonban az SZDSZ-nek is fel kell készülnie arra, hogy közös ellenzéki jelöltet támogasson. Kis János szerint az SZDSZ-nek semmiképp sem kell saját államfőjelöltet állítani, hanem olyan közös ellenzéki jelölt támogatásában kell megegyeznie más szervezetekkel, aki pártok felett áll. Ezt követően határozati javaslatokat vitattak meg a küldöttek. Először is - némi szövegmódosítással - hétpontos határozatot fogadtak el a politikai helyzet stabilizálásáról, a szabad választásokhoz vezető útról. Ebben az SZDSZ állást foglal amellett, hogy meg kell rendezni az SZDSZ által kezdeményezett és 200 ezer honpolgár által támogatott népszavazást mind a négy kérdésben, s a referendumnak meg kell előznie az elnökválasztás kiírására vonatkozó döntést. Ha a nép úgy dönt, hogy elnökválasztásra csak a szabad országgyűlési választások után kerüljön sor, meg kell állapítani, hogy nem keletkezett alkotmányos űr, hiszen az országnak van ideiglenes köztársasági elnöke. Az SZDSZ ugyancsak sürgeti, hogy tárgyalások útján rendezzék a pártok vagyoni helyzetét, illetőleg biztosítsák a tömegtájékoztatás pártatlanságának feltételeit. A határozat negyedik pontja célszerűnek minősíti, hogy a nemzeti egyeztető tárgyalások súlypontja a kormányhoz kerüljön át. Ugyanígy fontosnak minősíti, hogy a kormány terjesszen elő rövid távú válságkezelési programot, amelyhez kérje a politikai pártok, illetőleg az érdekképviseleti szervezetek támogatását. Az SZDSZ ezzel kapcsolatban leszögezi: kész vállalni, hogy a nemzet érdekeit szolgáló válságkezelési kormányprogram végrehajtását pártpolitikai célokból nem támadja. Ugyanakkor szükségesnek tartja, hogy a kormány egyértelműen nyilvánítsa ki: nem az MSZP, hanem a demokratikus átmenet kormánya. Az SZDSZ határozata sürgeti az Ellenzéki Kerekasztalt alkotó szervezetek közötti tárgyalások haladéktalan felújítását. A hatodik pontban szorgalmazza, hogy valamennyi fegyveres testület hivatásos tagjai, valamint azok a közszolgálatban álló tisztségviselők, akiknek feladataik ellátását eskühöz kötik, esküdjenek fel a köztársasági alkotmányra. Végül pedig kifejti: a legrövidebb időn belül nyilvánosságra kell hozni a szabad parlamenti választások időpontját, s a választásokat a lehetséges legközelebbi időpontban meg kell tartani. A küldöttek ugyancsak határozatot fogadtak el az állami tulajdon sorsáról. Ebben aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy miközben esély nyílik a politikai demokrácia megteremtésére, mind látványosabban zajlik a gazdasági hatalom átmentése. (folyt.köv.)
1989. október 29., vasárnap 21:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|