|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pártközi Egyeztető Bizottság felhívása a szerkesztőségekhez
"A pártközi egyeztető bizottság nem tudja elfogadni azt a tényt,
hogy egyes színészek és közéleti személyiségek televízióban való
szakmai szereplését a választási kampányban való részvételük miatt
korlátozzák. Ugyanakkor érvényesnek tartjuk erre vonatkozóan a
pártok által elfogadott Etikai Kódex ajánlásait."
BBC, Panoráma:
A magyarországi privatizálásról
"A múlt héten
Londonban járt Martonyi János, a magyar privatizálás felelős
megbízottja. A magyarországi változásoknak ez a területe
meglehetősen érdekli az angol közvéleményt, hiszen a privatizálás
újkori formájában angol találmánynak tekinthető. Így hosszabb cikk
jelent meg róla az Independent című lap mai számában: a lap fiatal
gazdasági szerkesztőjének, Peter Tordainak az írása. Ezt ismerteti
most munkatársunk, Radnóti Zoltán:
- Halkszavú, de nagyon jó benyomást keltő ügyvéd Martonyi János,
akinek feladata a magyar gazdaság eladása, és aki életet lehelt a
magyar gazdasági feladatok legellentmondásosabb kérdésébe, a
privatizálásba - kezdi a cikk, majd így folytatja:
- A privatizálás folyamata előrehaladottabb Magyarországon, mint
másutt, és a privatizálási biztos által javasolt megoldások
úttörő-példát jelentenek a többi kelet-európai országnak.
Martonyi tervezte meg a folyamat nagy részét. Hivatala az
Országház épületével szemben van. Kis iroda, mert minimumra akarja
redukálni a bürokráciát. "
|
|
|
|
|
|
|
Folytatódott az SZDSZ második közgyűlése
|
1989. október 28., szombat - Budapesten, a Gólyavárban szombaton folytatódott a Szabad Demokraták Szövetségének második közgyűlése, amelyen mintegy 600 küldött vesz részt. Először Mécs Imre, az SZDSZ ügyvivője szólt a szövetség eddigi munkájáról. Elmondta, hogy az SZDSZ idén, márciusban és áprilisban két fordulóban tartott első közgyűlésén már elfogadta a rendszerváltás programját. Az azóta eltelt időben azonban jelentősen növekedett - hatezer fölé emelkedett - a Szabad Demokraták Szövetségének taglétszáma. Emiatt döntöttek a mostani küldöttközgyűlés megtartása mellett. Ezt követően, az SZDSZ-nek az Ellenzéki Kerekasztalban való részvételéről szólva, kiemelte egyrészt azt, hogy az EKA jelentősen hozzájárult a pártállam leépítésének és az állampárt visszaszorításának folyamatához, másrészt és ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy a nemzeti centrum augusztusban történt kialakulásával az EKA-ban megbomlott az addigi egység. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy miért nem írta alá az SZDSZ a Fidesz-szel és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájával együtt a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások jegyzőkönyvét, és kihangsúlyozta: csak azért nem éltek vétójogukkal, hogy ne akadályozzák meg az EKA-ban résztvevő többi szervezetet az aláírásban. Mécs Imre a továbbiakban kiemelte, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége pártjelleggel működő szociálliberális szervezet, s az elmúlt hónapokban az ország egyik legbefolyásosabb politikai tényezőjévé vált. Végezetül kifejezte azon reményét, hogy az SZDSZ második közgyűlésén születendő döntések jelentősen befolyásolják majd a szabad, független, demokratikus, majd a későbbiekben a jóléti Magyarország megszületését. Mécs Imre bevezetője után Tamás Gáspár Miklós, az SZDSZ ügyvivője köszöntötte az egybegyűlteket, majd pedig az ügyvivői testület beszámolóját terjesztik a küldöttek elé. A nap folyamán a küldöttek megvitatják az ügyvivői testület beszámolóját, majd Kis János tart politikai vitaindítót Út a szabad választásokhoz címmel. A küldöttek délután személyi ajánlásokat tesznek az SZDSZ új országos tanácsának tagjaira, megvitatják és várhatóan elfogadják a szövetség új alapszabályát. (MTI)
1989. október 28., szombat 12:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|