|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ nem szervez tüntetést a televízió épülete előtt
"A Szabad Demokraták Szövetségének
ügyvivői testülete közli, hogy tudomására jutott: a Független
Kisgazdapárt szombati demonstrációját felhasználva, szabad demokrata
szimbólumokkal ,,kidekorált,, ismeretlen fiatalemberek az
egybegyűltek körében azt terjesztették, hogy az ,,SZDSZ február
16-ai tévé előtti tüntetése lesz az igazi demonstráció,,, és erre
,,botokkal, dorongokkal felfegyverkezve várják a részt venni
kívánókat.,,
A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői elítélik ezt a
provokációt, és közlik: az SZDSZ semmilyen tüntetést nem szervez
február 16-ra a Magyar Televízió előtt."
Deutschlandfunk, Késő esti sajtótükör:
A néphadsereg pártirányítása - Raffay-nyilatkozat
"Raffay ezeket mondja: mindkét nevezett politikus éveken
keresztül a katonai politika meghatározója volt, és valójában
kiderült, hogy a katonaság pártirányítása gyakran a tényleges
katonai érdekek ellen dolgozott, és a mindenkori KB-titkár csak a
politikai tisztekkel tartott kapcsolatot. Így ennek a primitív
kádári rendszernek az lett a következménye, amit Bokor megírt a
könyvében. Czinege idejében a honvédelmi minisztert gyakorlatilag
senki sem ellenőrizte, kivéve a kormány úgynevezett védelmi
bizottságát, amely természetesen ugyanazon az oldalon állt, mint a
KB-titkár."
|
|
|
|
|
|
|
Növekszik a munkanélküliek száma Szabolcsban
|
1990. február 12., hétfő - Tovább növekedett az idén a
munkanélküliek száma a foglalkoztatási gondokkal küzdő
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Eddig több mint négyszázan
jelentkeztek a nyíregyházi foglalkoztatási központban
munkanélküli-segélyért. Amíg tavaly közel 2800 segélyezett részére
mintegy 33 millió forintot utaltak ki, addig a január 22-ét megelőző
egy hónapban csaknem hétmillió forintot postáztak 1575
munkanélkülinek.
Az országban lévő munkanélküliek több mint 20 százaléka él ebben a megyében, és az elkövetkezendő hónapokban várhatóan tovább súlyosbodnak a foglalkoztatási gondok. A keleti országrész ipara többnyire gyáregységekre, leányvállalatokra, társüzemekre épül. A nehéz gazdasági helyzetben az anyavállalatok kénytelenek ezeket az üzemegységeket eladni, átszervezni, felszámolni. Ugyanakkor mind több önállóan gazdálkodó megyei vállalat is hasonló lépésekre kényszerül.
Újabb gondként jelentkezik a megyében, hogy már a főiskolát, egyetemet végzettek, az agrár- és gépész üzemmérnökök is bizonytalan helyzetbe kerültek. Növelik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye munkaerőgondjait azok az ingázók is - mintegy 27 ezer ember -, akik hétről hétre az ország különböző vidékein, ipari körzeteiben dolgoznak. Közülük egyre többen térnek haza, mert elvesztették munkahelyüket, lakóhelyükön viszont semmilyen lehetőségük nincs az elhelyezkedésre. (MTI)
1990. február 11., vasárnap 14:10
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|