 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az SZDSZ nem szervez tüntetést a televízió épülete előtt
"A Szabad Demokraták Szövetségének
ügyvivői testülete közli, hogy tudomására jutott: a Független
Kisgazdapárt szombati demonstrációját felhasználva, szabad demokrata
szimbólumokkal ,,kidekorált,, ismeretlen fiatalemberek az
egybegyűltek körében azt terjesztették, hogy az ,,SZDSZ február
16-ai tévé előtti tüntetése lesz az igazi demonstráció,,, és erre
,,botokkal, dorongokkal felfegyverkezve várják a részt venni
kívánókat.,,
A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői elítélik ezt a
provokációt, és közlik: az SZDSZ semmilyen tüntetést nem szervez
február 16-ra a Magyar Televízió előtt."
Deutschlandfunk, Késő esti sajtótükör:
A néphadsereg pártirányítása - Raffay-nyilatkozat
"Raffay ezeket mondja: mindkét nevezett politikus éveken
keresztül a katonai politika meghatározója volt, és valójában
kiderült, hogy a katonaság pártirányítása gyakran a tényleges
katonai érdekek ellen dolgozott, és a mindenkori KB-titkár csak a
politikai tisztekkel tartott kapcsolatot. Így ennek a primitív
kádári rendszernek az lett a következménye, amit Bokor megírt a
könyvében. Czinege idejében a honvédelmi minisztert gyakorlatilag
senki sem ellenőrizte, kivéve a kormány úgynevezett védelmi
bizottságát, amely természetesen ugyanazon az oldalon állt, mint a
KB-titkár."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A néphadsereg pártirányítása - Raffay-nyilatkozat
|

-------------------------------------------------
Köln, 1990. február 11. (Deutschlandfunk, Késő esti sajtótükör) - A bécsi Die Presse hétfői számában interjút közöl Raffay Ernővel, a Magyar Demokrata Fórum politikusával.
Raffay tagja annak a parlamenti vizsgáló bizottságnak, amely a Magyar Néphadseregben, de főként annak tisztikarában uralkodó állapotokat hivatott felderíteni. Mint ismeretes Bokor Imre őrnagy nemrég megjelent könyvében súlyos vádakkal illette a hadsereg mundéros kiskirályait.
A vizsgálat eddigi eredményei alapján Raffay leszögezi: minenekelőtt a kommunista politika szerkezete felelős a hadsereg erkölcsi pusztulásáért. A párt mindig egy központi bizottsági titkárt bízott meg a katonaság felügyeletével. A parlament vizsgáló bizottsága most két volt felelőst, Korom Mihályt és Biszku Bélát hallgatta meg.
Raffay ezeket mondja: mindkét nevezett politikus éveken keresztül a katonai politika meghatározója volt, és valójában kiderült, hogy a katonaság pártirányítása gyakran a tényleges katonai érdekek ellen dolgozott, és a mindenkori KB-titkár csak a politikai tisztekkel tartott kapcsolatot. Így ennek a primitív kádári rendszernek az lett a következménye, amit Bokor megírt a könyvében. Czinege idejében a honvédelmi minisztert gyakorlatilag senki sem ellenőrizte, kivéve a kormány úgynevezett védelmi bizottságát, amely természetesen ugyanazon az oldalon állt, mint a KB-titkár. (folyt.)
1990. február 11., vasárnap
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|