|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ nem szervez tüntetést a televízió épülete előtt
"A Szabad Demokraták Szövetségének
ügyvivői testülete közli, hogy tudomására jutott: a Független
Kisgazdapárt szombati demonstrációját felhasználva, szabad demokrata
szimbólumokkal ,,kidekorált,, ismeretlen fiatalemberek az
egybegyűltek körében azt terjesztették, hogy az ,,SZDSZ február
16-ai tévé előtti tüntetése lesz az igazi demonstráció,,, és erre
,,botokkal, dorongokkal felfegyverkezve várják a részt venni
kívánókat.,,
A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői elítélik ezt a
provokációt, és közlik: az SZDSZ semmilyen tüntetést nem szervez
február 16-ra a Magyar Televízió előtt."
Deutschlandfunk, Késő esti sajtótükör:
A néphadsereg pártirányítása - Raffay-nyilatkozat
"Raffay ezeket mondja: mindkét nevezett politikus éveken
keresztül a katonai politika meghatározója volt, és valójában
kiderült, hogy a katonaság pártirányítása gyakran a tényleges
katonai érdekek ellen dolgozott, és a mindenkori KB-titkár csak a
politikai tisztekkel tartott kapcsolatot. Így ennek a primitív
kádári rendszernek az lett a következménye, amit Bokor megírt a
könyvében. Czinege idejében a honvédelmi minisztert gyakorlatilag
senki sem ellenőrizte, kivéve a kormány úgynevezett védelmi
bizottságát, amely természetesen ugyanazon az oldalon állt, mint a
KB-titkár."
|
|
|
|
|
|
|
Állásfoglalások a TDDSZ küldöttgyűlésén (1. rész)
|
1990. február 11., vasárnap - A Tudományos Dolgozók
Demokratikus Szakszervezete küldöttgyűlésének vasárnapi zárónapján,
az MTA kongresszusi termében a küldöttek a szervezet jövőbeni
stratégiáját meghatározó ajánlásokat fogadtak el.
A küldöttek véleménye szerint a TDDSZ-nek továbbra is fenn kell tartania pártsemlegességét, egyrészt mert nem világos még, hogy a tudományos dolgozókat érintő kérdésekben milyen törekvéseket képviselnek a pártok; másrészt a TDDSZ igyekszik elkerülni a pártvitákat a szakszervezeten belül. A nem független szakszervezetekhez való viszonnyal kapcsolatban úgy foglaltak állást, hogy továbbra is kívánatos az együttműködés a partner szakszervezetekkel. A tapasztalatok szerint sok munkahelyen kitűnő a viszony a TDDSZ-csoportok és más szakszervezetek helyi csoportjai között. Az esetleges szembenállás legfeljebb a régi SZOT-vezetés ellen irányul, amely mögé a pártállam képviselői megkísérlik elsáncolni magukat - fogalmaztak jó néhányan.
A küldöttgyűlés határozatot fogadott el a társadalombiztosítási törvényjavaslatról. Ebben leszögezik: a szabad választások előtt a Parlament ne foglalkozzon a társadalombiztosítással szoros kapcsolatban álló önkormányzati törvénnyel, mivel erről a minden magyar állampolgárt érintő kérdésről még nem folyt érdemi társadalmi vita. A TDDSZ egyúttal felhív minden szakszervezetet és munkástanácsot, hogy csatlakozzanak állásfoglalásukhoz. (folyt.köv.)
1990. február 11., vasárnap 15:55
|
Vissza »
|
|
Állásfoglalások a TDDSZ küldöttgyűlésén (2. rész)
|
A tudományos kutatás, az oktatás és a felsőoktatás fejlesztésének támogatásáról elfogadott állásfoglalás hangsúlyozza: a nyugati kormányok, szervezetek jelentős összegeket juttatnak Magyarországnak, alapítványok, ösztöndíjak, hitelek formájában ilyen célokra. A TDDSZ alapvető fontosságúnak tartja, hogy ezek a lehetőségek teljes nyilvánosságot kapjanak, a részletes információkhoz pedig valamennyi érdekelt intézmény és egyén könnyen hozzáférhessen. Követelik, hogy a támogatások felhasználására vonatkozó alapelvek kialakításába és a pénzösszegek elosztásába a szakma képviselői mellett az érintett szakszervezetek, szakmai és érdekképviseleti szervek is beleszólási jogot kapjanak.
A foglalkoztatáspolitikai témákkal kapcsolatban a küldöttgyűlésen hangsúlyozták: diplomás körökben is megjelent a munkanélküliség, illetőleg az állásvesztés veszélye, s ezzel a jövőben mindenképp szembe kell nézni. Megfogalmazódott, hogy a TDDSZ-nek is célszerű lenne átképzési alapot létrehozni, ugyanakkor nagyon fontos e probléma kormányzati szintű kezelése, a helyzetnek megfelelő szervezeti formák kialakítása.
A szakszervezeti vagyonnal kapcsolatban a TDDSZ szükségesnek tartja a SZOT vagyonának nyilvánosságra hozását.
Az érdekvédelmi tevékenység erősítésére a küldöttgyűlés tudományos munkabizottság felállítását szorgalmazta, amely kidolgozza az érdekmechanizmusok érvényesítését elősegítő legfontosabb alapelveket és módszereket.
A kétnapos tanácskozás végén a küldöttek megválasztották a TDDSZ 43 tagú, új országos vezetőségének, 11 tagú választmányának, valamint a szakbizottságok tagjait. Az újonnan létrehozott ügyvivő bizottság tagjai: Hadházy Ágnes, Szabó Klára, Kalmár Béla, Rott Nándor és Szécsényi Tibor. (MTI)
1990. február 11., vasárnap 19:18
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|