|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ nem szervez tüntetést a televízió épülete előtt
"A Szabad Demokraták Szövetségének
ügyvivői testülete közli, hogy tudomására jutott: a Független
Kisgazdapárt szombati demonstrációját felhasználva, szabad demokrata
szimbólumokkal ,,kidekorált,, ismeretlen fiatalemberek az
egybegyűltek körében azt terjesztették, hogy az ,,SZDSZ február
16-ai tévé előtti tüntetése lesz az igazi demonstráció,,, és erre
,,botokkal, dorongokkal felfegyverkezve várják a részt venni
kívánókat.,,
A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői elítélik ezt a
provokációt, és közlik: az SZDSZ semmilyen tüntetést nem szervez
február 16-ra a Magyar Televízió előtt."
Deutschlandfunk, Késő esti sajtótükör:
A néphadsereg pártirányítása - Raffay-nyilatkozat
"Raffay ezeket mondja: mindkét nevezett politikus éveken
keresztül a katonai politika meghatározója volt, és valójában
kiderült, hogy a katonaság pártirányítása gyakran a tényleges
katonai érdekek ellen dolgozott, és a mindenkori KB-titkár csak a
politikai tisztekkel tartott kapcsolatot. Így ennek a primitív
kádári rendszernek az lett a következménye, amit Bokor megírt a
könyvében. Czinege idejében a honvédelmi minisztert gyakorlatilag
senki sem ellenőrizte, kivéve a kormány úgynevezett védelmi
bizottságát, amely természetesen ugyanazon az oldalon állt, mint a
KB-titkár."
|
|
|
|
|
|
|
Reggeli hírek
|
London, 1990. január 11. (BBC, kora reggeli híradás) Néhány órán belül szabadon bocsátják börtönéből Nelson Mandelát, a dél-afrikai néger ellenállás több mint 25 éve fogva tartott jelképét.
De Klerk elnök a döntés bejelentésekor azt mondta, hogy ez új fejezetet fog nyitni Dél-Afrika történetében. Kormánya vállalta, hogy tárgyalni fog egy új alkotmány létrehozásáról, mely mindenki irányában igazságos lesz.
De Klerk azt mondta, Mandela igéretet tett, hogy békés módszerekkel fog dolgozni a dél-afrikai változások érdekében. Az elnök a maga részéről hansúlyozta, hogy mennyire fontos megteremteni a megfelelő körülményeket a rendkívüli állapot megszüntetéséhez anélkül, hogy veszélyeztetnék a törvényes rendet.
Mandelának csak családtagjait és barátait engedik a börtönhöz, a sajtó képviselőit jó messzi, távol tartják.
De Klerk elnök bejelentését utcai tüntetések és ünnepségek követték az egész országban. Johannesburg mellett azonban az egyik kerületben erőszakos események is voltak. Szemtanuk szerint rendőrök figyelmeztetés vagy provokáció nélkül tüzet nyitottak. Jelentések szerint legalább öt embert megöltek és sokan megsebesültek.
Pretoriában sok száz fehér szélsőséges gyűlt össze azt kiabálva, hogy akasszák fel Mandelát és azzal vádolják de Clerket, hogy elárulta hazájukat.
Kohl, nyugatnémet kancellár azt mondta Gorbacsov elnök közölte vele, hogy a németeken magukon múlik, hogy milyen módon és mikor egyesülnek.
Kohl ezt egy sajtókonferencián mondta miután tárgyalt a szovjet vezetővel. Kohl Gorbacsov megjegyzéseit úgy értelmezte, hogy azokkal a szovjet vezető szabad utat engedett a két német ország közötti tárgyalásoknak.
A szovjet TASSZ hírügynökség jelentése szerint Gorbacsov kifejtette, hogy az újraegyesítésnek nem szabad megzavarnia az európai egyensúlyt, és figyelembe kell vennie más országok reakcióját is. Különösen azokét, amelyek résztvettek a második világháborúban.
A BBC moszkvai tudósítója rámutat, hogy a tárgyalások értelmezése körüli nézetkülönbségek jelzik, hogy a Szovjetunió és Nyugat-Németorszég alapjában véve továbbra is igen csak eltérő állásponton van az újraegyesítés kérdésében. (folyt.)
1990. január 11., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|