|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ nem szervez tüntetést a televízió épülete előtt
"A Szabad Demokraták Szövetségének
ügyvivői testülete közli, hogy tudomására jutott: a Független
Kisgazdapárt szombati demonstrációját felhasználva, szabad demokrata
szimbólumokkal ,,kidekorált,, ismeretlen fiatalemberek az
egybegyűltek körében azt terjesztették, hogy az ,,SZDSZ február
16-ai tévé előtti tüntetése lesz az igazi demonstráció,,, és erre
,,botokkal, dorongokkal felfegyverkezve várják a részt venni
kívánókat.,,
A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői elítélik ezt a
provokációt, és közlik: az SZDSZ semmilyen tüntetést nem szervez
február 16-ra a Magyar Televízió előtt."
Deutschlandfunk, Késő esti sajtótükör:
A néphadsereg pártirányítása - Raffay-nyilatkozat
"Raffay ezeket mondja: mindkét nevezett politikus éveken
keresztül a katonai politika meghatározója volt, és valójában
kiderült, hogy a katonaság pártirányítása gyakran a tényleges
katonai érdekek ellen dolgozott, és a mindenkori KB-titkár csak a
politikai tisztekkel tartott kapcsolatot. Így ennek a primitív
kádári rendszernek az lett a következménye, amit Bokor megírt a
könyvében. Czinege idejében a honvédelmi minisztert gyakorlatilag
senki sem ellenőrizte, kivéve a kormány úgynevezett védelmi
bizottságát, amely természetesen ugyanazon az oldalon állt, mint a
KB-titkár."
|
|
|
|
|
|
|
Fidesz-sajtótájékoztató a választásokról, a sajtóról és
Romániáról (2. rész)
|
Ezzel kapcsolatban sajnálatosnak nevezte, hogy a kormány nem hajlandó tárgyalni ilyen - a szakma által is kívánatosnak tartott - pártatlan bizottság felállításáról. Ugyancsak aggasztó - mondta Hegedűs István -, hogy információik szerint a legfontosabb tömegtájékoztatási intézmények (Magyar Rádió, Magyar Televízió, MTI) nincsenek kellőképpen felkészülve a kampányidőszakra. Így például nincs koncepció arról, hogy az első szabad választások kampányával, illetőleg magával az eseménnyel miként foglalkozik majd a televízió. Tulajdonképp még az sincs eldöntve, hogy milyen tévéprogram tekinthető kampányműsornak. A Fidesz szerint ezért az érintett szervezeteknek, valamint a tévé vezetésének sürgősen meg kellene állapodniuk a választásokkal kapcsolatos műsorokról.
Németh Zsolt, a Fidesz választmányának tagja elmondta: az elmúlt héten Fidesz-delegáció járt Erdélyben. A küldöttségnek Sepsiszentgyörgyben, Nagyváradon, Kolozsvárott, Aradon, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen sikerült felvenni a kapcsolatokat a helyi demokratikus ifjúsági szervezetekkel. Kézdivásárhelyen a Madisz helyi szervezete, a Fidesz és a szintén ott tartózkodó Fiatal Angol Liberális Demokraták közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben síkraszállnak az egységes Európa megteremtéséért, a vallási és nemzetiségi kisebbségek közösségi jogainak biztosításáért. Egyúttal felkérik a Nyugat nemzeteit, kormányait és politikai szervezeteit, hogy járuljanak hozzá a közép-kelet-európai forradalmak sikeréhez, a békés és demokratikus átmenethez. A Fidesz erdélyi segélyakciójával kapcsolatban közölte: félmillió forint adományt gyűjtöttek össze, ebből még 200 ezer forint megmaradt. Ezt az összeget a Romániában most létrejövő demokratikus szervezetek támogatására ajánlják fel, s a pénzből gyorsmásolókat, írógépeket és könyveket kívánnak vásárolni. Egyúttal felhívták azoknak a vállalatoknak és szervezeteknek a figyelmét, amelyek ilyen jellegű segítséget tudnak nyújtani, küldjenek eszközöket Romániába. (MTI)
1990. január 4., csütörtök 17:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|