|
|
|
|
Román parlament (1. rész)
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1990. február 10. szombat /MTI-tud./ - Szombaton
hajnali három órakor fejezte be a román televízió az Ideiglenes
Nemzeti Egységtanács megalakulásáról szóló közvetítését. A 241 tagú
- szavazati joggal rendelkező - ideiglenes parlament összlétszáma
végülis 253 főre növekedett, mert több felszólaló javaslatára
megfigyelői státussal olyan politikai pártok képviselőit is bevették
a testületbe, amelyeket ugyan még nem jegyeztek be, de erre
vonatkozó kérelmüket az ülésszak megkezdése előtt már benyújtották a
bukaresti törvényszékhez.
A maratoni ülésszakon heves vita alakult ki, elsősorban a képviseletekről. A kisebbségek hovatartozását szinte órákon át vitatták. Egyesek szenvedélyesen követelték, hogy a nemzetiségi szövetségek a politikai pártok csoportjához tartozzanak, mások pedig arra tettek javaslatot, hogy a kisebbségi politikai alakulatok a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának képviseletét gyarapítsák. Ebben a vitában Ion Iliescu, aki az elnöki teendőket látta el, és külön asztalnál, a képviselők padsora előtt ült, üresen hagyva a parlament elnöki ,,trónját,, - kifejtette véleményét a kisebbségi érdekeket védve, s kétszer is felolvasta a február elsején kötött megállapodás szövegét. Ez a dokumentum is világosan leszögezi, hogy a nemzeti kisebbségek nem tartoznak sem a politikai pártok csoportjához, sem a front ,,delegációjához,,. (folyt.)
1990. február 10., szombat 10:43
|
Vissza »
|
|
Román parlament (2. rész)
|
A csaknem három órás heves vitában legalább hatvanan fejtették ki véleményüket. Egyik-másik felszólalásban ,,visszaköszöntek,, a Ceausescu-diktatúra időszakából jól ismert olyan fordulatok, mint például az ,,együttélő nemzetiségek,,. Felszólalt a ,,hatok,, levelének egyik aláírója, Alexandru Birladeanu, a diktatúrában háziőrizetben tartott Mircea Dinescu költő, Király Károly, a NMFT alelnöke és Andrei Plesu művelődésügyi miniszter is. Végül olyan döntés született, hogy a nemzetiségi szövetségek - így a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is - összesen 27 tagú képviselete egyik félhez - pártokhoz és a front tanácsához - sem tartozik. Külön 3 fős csoportosulást alkot a volt politikai foglyok szövetsége is.
Az ülésszakon Domokos Géza, az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke felolvasta Tőkés László üdvözlő táviratát, amelyet Ion Iliescunak küldött. Ebben a temesvári református lelkész - aki Király Károllyal együtt a front tanácsának képviseletében tagja a parlamentnek - megértést és sok sikert kíván az Ideiglenes Nemzeti Egységtanácsnak.
Döntöttek az ülésen arról, hogy a parlamentnek elnöke és öt alelnöke lesz. Az elnököt illetően Ion Iliescu személyében hallgatólagos konszenzus alakult ki, míg az alelnököket képviseletekre bontották. Egy semleges alelnökön kívül a nemzetiségiek, a centristák, a baloldali pártok és a középtől jobbra elhelyezkedő politikai erők kapnak képviseletet a tisztségek betöltésénél. A választásra várhatóan az ülés keddi folytatásakor kerül sor. +++
1990. február 10., szombat 10:52
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|