|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szegények Önsegélyező Szervezetének felhívása
"Téli ruhákat, nadrágokat, cipőket, pulóvereket, kabátokat
kérünk, főként férfiaknak.
Az adományokat a következő címen adhatják le: Városi Vöröskerszt
Budaőrs, Szabadság út 57., február 12-től kezdődően, délelőtt 10-től
18 óráig. Segítségüket előre is szívből köszöni:
a SZÖSZ és az Otthon vezetése.
"
SZER, Magyar politikai magazin:
Választások előtt
"Nem túlzás
tehát az az állítás, hogy március 25-ikén a választók legalább
félszáz párt jelöltjeire adhatják voksukat. Ki tudná megjósolni
vajon hány párt marad nyeregben, hánnyal találkozhatunk mondjuk egy
év múlva. Sok ez az ötven, még ha a helyi, vagy kisebbségi érdekeket
is figyelembe vesszük, akkor is tobzódunk a programokban és
nyilvánvalóan rengeteg az átfedés. De meg kell értenünk a burjánzó
pártalapítás reflexét is. 1956-tól eltekintve több mint 40 év
hiányát egyenlítik ki a politizálás kedvét vagy szükségét érzők.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF választási nagygyűlése (1. rész)
|
1990. február 25., vasárnap - A Magyar Demokrata Fórum az
ország mind a 176 választókerületében állított képviselőjelöltet, s
valamennyi jelöltje több ezer ajánlócédulát kapott - jelentette be
az MDF vasárnap a budapesti Nemzeti Sportcsarnokban tartott
választási nagygyűlésen Lezsák Sándor, a párt ügyvezető alelnöke. Ez
egyúttal azt is jelenti - folytatta -, hogy az MDF-nek mindenütt
lesz területi listája és természetesen országos is. Ezt követően
Antall József, a párt elnöke emelkedett szólásra.
Elöljáróban köszöntötte a nagygyűlés vendégeit, közöttük az Osztrák Néppárt és a nyugatnémet Kereszténydemokrata Párt küldöttségét. Beszédében nagy hangsúlyt kapott a nemzeti egység, melynek - mint mondotta - alapfeltétele a főváros és a vidék harmóniája. A párt céljai közé tartozik, hogy a vidék is felemelkedjen, de semmiképpen sem Budapest rovására.
A párt elnöke szólt arról is, hogy a kelet-közép-európai térségben bekövetkezett fejlődés az elmúlt évtizedekben bebizonyította: a politikai diktatúra nem lehet se az emberiség, se egyetlen ország számára elviselhető életforma. A tömegember helyébe új embertípus, az alkotó, a gondolkodó ember lép, akinek nem felel meg a despotizmus. A változás a történelem szigorú törvényei szerint történik, s bár rövid időre megkísérelhető a folyamat visszafordítása, a térhódítását megakadályozni nem lehet még a Szovjetunióban sem.
A szovjet csapatok kivonulásával kapcsolatban Antall József leszögezte: sem a politikai, sem a katonai erőviszonyok nem indokolják ittlétüket. Az MDF bízik abban, hogy a szovjet hadsereg alakulatai még ebben az évben, s mielőbb elhagyják Magyarországot. A párt nem táplál ellenséges szándékot, nem sértegeti a szovjet hadsereget, sőt virágot ígér az utolsó katonáknak. (folyt.köv.)
1990. február 25., vasárnap 20:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az MDF választási nagygyűlése (2. rész)
|
Ám a búcsúzáskor nem viszontlátást, hanem istenhozzádot mondunk - hangsúlyozta -, majd rámutatott: bízik abban, hogy a kivonulás békésen fog megtörténni, s politikai és gazdasági értelemben egyaránt jó szomszédi viszony alakul ki hazánk és a Szovjetunió között.
Antall József a következőkben arról szólt, hogy hazánkban nem egyszerű kormányváltozás lesz, hanem egy hatalmas méretű nemzeti újjáépítés, amit csak a háború utáni romeltakarítással lehet összehasonlítani. Bölcsességre, politikai elszántságra egyaránt szükség van. Az MDF nem kíván ,,boszorkányüldözést,, , véleménye szerint nem lehet egy országot úgy újjáépíteni, hogy az emberek bizonytalanságban éljenek. Az embereknek érezniük kell, hogy szükség van rájuk, azt is, hogy sok mindent jóvá tehetnek, de azt is, hogy egyben történelmi igazságtétel történik. Semmiféle B listázásról nincs szó, de arról sem, hogy mindenkit meg akarnának tartani. Az államigazgatásban is, a vállalatoknál is szükség van a jó szakemberekre, ám ilyen nagy átalakulás során az nem ígérhető, hogy mindenki ott marad a helyén, megtarthatja régi tisztségét. Ha az MDF-től függ - szögezte le Antall József -, mindenki helyet talál majd magának az új Magyarországon.
A lehetséges koalíciókról szólva az MDF elnöke közölte: semmiképpen sem szándékoznak az MSZP-vel kétoldalú nagy koalíciót alakítani, amelynek híre már többször megjelent a lapokban. Erre nem kerülhet sor - mondotta nyomatékosan - már csak ezért sem, mert az átalakuláshoz politikai váltógazdaságra van szükség. Ez nem jelenti azt, hogy az MDF nem becsülné meg azokat a szakembereket és politikusokat, akik nagy érdemeket szereztek az átalakulás eddigi folyamatában. A választásokig azonban semmmiféle koalícióra nem gondolnak. Az MDF-nek ugyanis az a véleménye, hogy minden párt egyenként méresse meg magát.
Antall József a továbbiakban arról beszélt, fontosnak tartja: a politikai pártok világosan fogalmazzák meg helyüket, mondanivalójukat. Az MDF a ,30-as években megfogalmazott népi, nemzeti mozgalom hagyományait vállalja. (folyt.köv.)
1990. február 25., vasárnap 20:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az MDF választási nagygyűlése (3. rész)
|
Azt, amit Illyés Gyula, Németh László, Bibó István képviselt, és ami 1956-ban megtestesült a Petőfi Pártban, vállalja továbbá a nagy liberális hagyományokat, azt a tradícionális magyar szabadelvű gondolatvilágot, amelyet Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Eötvös József is vállalt, s ugyanígy a kereszténydemokrácia nagy értékeit. Mindezek alapján az MDF - minden jobboldaliságtól távol - az európai értelemben vett jobbközéphez tartozik. A szociális piacgazdaság híve, s ez az egyértelmű szabadpiacot jelenti, de az össztársadalmi érdekek ellenőrző szerepe mellett. Az MDF nem spontán privatizációt akar, hanem olyan ellenőrzött privatizálást, amely elősegíti az ország felemelkedését.
A lehetséges szövetségesekről szólva Antall József kifejtette: egyetért az SZDSZ képviselőivel, miszerint a két párt koalíciója csak kényszerházasság lenne. Ez véleménye szerint egyik félnek sem lenne jó, s az MDF nem is vágyik rá.
x x x
Kisújszállásáson Csurka István, az MDF országos elnökségének tagja ismertette pártja jobb jövőt szolgáló terveit. Ennek során részletesen beszélt a résztvevők nagy többségét különösképpen érdeklő földkérdésről. Mint hangsúlyozta: az MDF ebben is türelmet kér, mert politikai hibának tartaná azonnali, s emiatt a kapkodás lehetőségét is magában hordozó megoldás lehetőségével feltüztelni az embereket. Mint mondotta, most már az új parlament törvényes keretei adnak majd lehetőséget a tulajdonviszonyok megnyugtató rendezésére. Hazárd ígérgetéseknek nem szabad felülni - hangoztatta. A földet úgy, olyan tisztességgel kell odaadni a parasztságnak, hogy a jövő biztos reményét is megkapja vele. Ezt követően pedig, s ez az MDF számára magától értetődő, mindent el kell követni azért, hogy megkapják az őket megillető erkölcsi elismerést, szellemi és anyagi támogatást. (MTI)
1990. február 25., vasárnap 20:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Javítás az mtib1016 sz. hírre
|
A mai mtib1016 számú, Az MDF választási nagygyűlése (1. rész) című hírünk 2. bek. 2. sorában a szervezet neve helyesen:
Kereszténydemokrata Unió ---- (MTI)
1990. február 25., vasárnap 20:47
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|