|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szegények Önsegélyező Szervezetének felhívása
"Téli ruhákat, nadrágokat, cipőket, pulóvereket, kabátokat
kérünk, főként férfiaknak.
Az adományokat a következő címen adhatják le: Városi Vöröskerszt
Budaőrs, Szabadság út 57., február 12-től kezdődően, délelőtt 10-től
18 óráig. Segítségüket előre is szívből köszöni:
a SZÖSZ és az Otthon vezetése.
"
SZER, Magyar politikai magazin:
Választások előtt
"Nem túlzás
tehát az az állítás, hogy március 25-ikén a választók legalább
félszáz párt jelöltjeire adhatják voksukat. Ki tudná megjósolni
vajon hány párt marad nyeregben, hánnyal találkozhatunk mondjuk egy
év múlva. Sok ez az ötven, még ha a helyi, vagy kisebbségi érdekeket
is figyelembe vesszük, akkor is tobzódunk a programokban és
nyilvánvalóan rengeteg az átfedés. De meg kell értenünk a burjánzó
pártalapítás reflexét is. 1956-tól eltekintve több mint 40 év
hiányát egyenlítik ki a politizálás kedvét vagy szükségét érzők.
"
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP kongresszus - második nap (4. rész)
|
A felelősség ily módon való konkretizálása kifogná a szelet az ellenzék vitorlájából is, amely - úgymond - a párt kollektív bűntudatának táplálására, fenntartására törekszik - tette hozzá. Sokan szorgalmazták a párt életének ,,humanizálását,,, vagyis azt, hogy működésének, tevékenységének középpontjába a humanizmust, az emberről való gondoskodást állítsák. A munkásság képviseletében felszólalók ezzel kapcsolatban óvtak attól, hogy a megújuló vagy újjá alakuló párt egy szűk elit érdekeinek képviseletét tűzze zászlajára. A felszólalásokból kitünt, hogy e csoportosulások főként a népi demokratikus platform céljaival, elképzeléseivel rokonszenveznek. A munkástagozat képviseletében szót kért küldött - a vezetőválasztás vitáját mintegy megelőlegezve - nyíltan közölte, hogy a legszívesebben Nyers Rezsőt látnák a párt elnöki tisztében. A munkások nevében szólók álláspontja azonban meglehetősen eltérő volt, az alapkérdéseket illetően is. Az is elhangzott: a munkások nem veszik tudomásul, hogy most már a pártjuktól is megfosztják őket. A jelenlegi forradalmi helyzetben nagy szükség van arra, hogy a munkástömegek ne váljanak a különböző ellenzéki pártok prédájává. Mások viszont azt hangsúlyozták: olyan pártra van szükség, amely vállalkozásbarát, de esélyegyenlőséget és tisztességes megélhetést biztosít a bérből és fizetésből élők számára. Erőteljesen hallatták hangjukat a vitában a ,,vidéki Magyarország,, küldöttei is. Többen közülük egy tisztességes, átfogó agrárprogram kidolgozását sürgették. Úgy ítélték meg, hogy a kemény választási harcok elébe tekintő párt számára e program mielőbbi meghirdetése stratégiai kérdéssé vált. A vidék fejlődését megalapozó sürgős tennivalók közé sorolták a helyi önkormányzatok szerepének erősítését, egy hatékony, vegyes tulajdonú mezőgazdaság kiépítését, s új föld-, illetve szövetkezeti törvény megalkotását. (folyt.köv.)
1989. október 7., szombat 17:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|