|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szegények Önsegélyező Szervezetének felhívása
"Téli ruhákat, nadrágokat, cipőket, pulóvereket, kabátokat
kérünk, főként férfiaknak.
Az adományokat a következő címen adhatják le: Városi Vöröskerszt
Budaőrs, Szabadság út 57., február 12-től kezdődően, délelőtt 10-től
18 óráig. Segítségüket előre is szívből köszöni:
a SZÖSZ és az Otthon vezetése.
"
SZER, Magyar politikai magazin:
Választások előtt
"Nem túlzás
tehát az az állítás, hogy március 25-ikén a választók legalább
félszáz párt jelöltjeire adhatják voksukat. Ki tudná megjósolni
vajon hány párt marad nyeregben, hánnyal találkozhatunk mondjuk egy
év múlva. Sok ez az ötven, még ha a helyi, vagy kisebbségi érdekeket
is figyelembe vesszük, akkor is tobzódunk a programokban és
nyilvánvalóan rengeteg az átfedés. De meg kell értenünk a burjánzó
pártalapítás reflexét is. 1956-tól eltekintve több mint 40 év
hiányát egyenlítik ki a politizálás kedvét vagy szükségét érzők.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Fővárosi Tanács elnöke fogadta a Katona József Színház művészeit
|
1989. október 6., péntek - Bielek József, Budapest Főváros Tanácsának elnöke pénteken fogadta a budapesti Katona József Színház művészeit. A Városházán tartott bensőséges hangulatú ünnepségen Bielek József gratulált a társulat tagjainak azért a tevékenységükért, amelyet a magyar színházművészet hírnevének gyarapítása érdekében kifejtenek, és átnyújtotta Zsámbéki Gábor igazgatónak a főváros emlékplakettjét, amely Pest, Buda és Óbuda címerét, valamint a jelenlegi városcímert ábrázolja.
A budapesti Katona József Színház az utóbbi években az ország legtöbbet utazó, s külföldön is elismert, rangos fesztiválokon szívesen látott színházává vált. A társulat 1989-ben vendégszerepelt Moszkvában, Leningrádban, Helsinkiben, Wiesbadenben, Ludwigsburgban, Ulmban, Londonban, Zürichben, Genfben és Belgrádban. Legutóbb, szeptember végén a jugoszláv fővárosban vett részt nemzetközi színházi találkozón, a BITEF-en, ahol elnyerte a nagydíjat Gogol A revizor című darabjának előadásáért. Ezt a kitüntető címet immár másodszor kapta meg a társulat, mert két évvel ezelőtt Csehov Három nővér című drámájának színreviteléért kapta meg a BITEF nagydíját. Ezen a héten itthon is több díjat vehettek át a színház művészei. A színikritikusok elmúlt évadot értékelő szavazásán az ítészek három kategóriában ítélték oda a legjobb címet a Katona József Színháznak, illetve a színház művészeinek. A színház külföldi varázsa remélhetőleg az új évadban is folytatódik. Novemberben a franciaországi St. Étienne-ben vendégszerepelnek. 1990 tavaszán pedig az amerikai kontinensre látogatnak. A tervek szerint Caracasban, Bogotában, Mexico Cityben, Chicagóban és Miamiben lép majd fel a Katona József Színház társulata. (MTI)
1989. október 6., péntek 17:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|