|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szegények Önsegélyező Szervezetének felhívása
"Téli ruhákat, nadrágokat, cipőket, pulóvereket, kabátokat
kérünk, főként férfiaknak.
Az adományokat a következő címen adhatják le: Városi Vöröskerszt
Budaőrs, Szabadság út 57., február 12-től kezdődően, délelőtt 10-től
18 óráig. Segítségüket előre is szívből köszöni:
a SZÖSZ és az Otthon vezetése.
"
SZER, Magyar politikai magazin:
Választások előtt
"Nem túlzás
tehát az az állítás, hogy március 25-ikén a választók legalább
félszáz párt jelöltjeire adhatják voksukat. Ki tudná megjósolni
vajon hány párt marad nyeregben, hánnyal találkozhatunk mondjuk egy
év múlva. Sok ez az ötven, még ha a helyi, vagy kisebbségi érdekeket
is figyelembe vesszük, akkor is tobzódunk a programokban és
nyilvánvalóan rengeteg az átfedés. De meg kell értenünk a burjánzó
pártalapítás reflexét is. 1956-tól eltekintve több mint 40 év
hiányát egyenlítik ki a politizálás kedvét vagy szükségét érzők.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Pártkongresszus - Tőkés Rudolf - 2. folyt.
|
- Az igazság az, hogy a beszédekre való reakciók azok két fajták voltak. Az egyik: akik a beszédekből már egy leendő - ha úgy tetszik - csapatösszeállítást véltek előre látni. Mások, sokkal kevesebben érdemi politikai dolgokról beszéltek. Nos, ez alatt azt értem, hogy ahogy az itt pillanatnyilag cirkuláló pletyka azt mondja, hogy az eddig nem hallott Németh Miklós lenne gondolva, mint a lehetéses jövőbeni pártelnök, és olyan kombinációval, hogy esetleg Pozsgay Imre alelnök és Hámori Csaba neve lett említve, mint egy ügyintéző főtitkáré, noha mindenki figyelmeztetett, hogy ez az első kísérleti luftballon - ha úgy tetszik - hát ez változhat, lényegesen változhat a következő napok folyamán. Annyi viszont teljesen biztos, hogy Pozsgay Imre és követői teljesen elhatárolták magukat egyrészt Grósz Károlytól, másrészt Nyers Rezsőtől. - Lehet-e párhuzamot vonni az 1988-as kongresszus és a jelenlegi rendkívüli pártkongferencia között? - Nekem azt mondják, hogy igen. Tehát (...) hogy, a küldötteknek egy jó része még mindig mobilizálható vagy ide, vagy oda, és sajnos a dolog, az annyira mondjuk, ha úgy tetszik, amatőr alapon lett előkészítve a reformerek által, hogy egy jó szónoklat egy lavinát tud elindítani vagy ide, vagy oda, annak ellenére, hogy egészen világos, hogy mind a reformerek, mind a konzervatívok a maguk módján nagyon aggódnak, nagyon aggódnak a párt jövője szempontjából. +++
1989. október 6., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|