|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szegények Önsegélyező Szervezetének felhívása
"Téli ruhákat, nadrágokat, cipőket, pulóvereket, kabátokat
kérünk, főként férfiaknak.
Az adományokat a következő címen adhatják le: Városi Vöröskerszt
Budaőrs, Szabadság út 57., február 12-től kezdődően, délelőtt 10-től
18 óráig. Segítségüket előre is szívből köszöni:
a SZÖSZ és az Otthon vezetése.
"
SZER, Magyar politikai magazin:
Választások előtt
"Nem túlzás
tehát az az állítás, hogy március 25-ikén a választók legalább
félszáz párt jelöltjeire adhatják voksukat. Ki tudná megjósolni
vajon hány párt marad nyeregben, hánnyal találkozhatunk mondjuk egy
év múlva. Sok ez az ötven, még ha a helyi, vagy kisebbségi érdekeket
is figyelembe vesszük, akkor is tobzódunk a programokban és
nyilvánvalóan rengeteg az átfedés. De meg kell értenünk a burjánzó
pártalapítás reflexét is. 1956-tól eltekintve több mint 40 év
hiányát egyenlítik ki a politizálás kedvét vagy szükségét érzők.
"
|
|
|
|
|
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások - Plenáris ülés (10. rész)
|
A három tárgyaló fél nevében elhangzott politikai deklarációkat követően Pozsgay Imre az MSZMP delegációja nevében bejelentette: elfogadják az Ellenzéki Kerekasztalnak azt a javaslatát, hogy az alkotmánymódosítás hatályba lépésével egyidejűleg az Elnöki Tanács lemond és a köztársasági elnök megválasztásáig az államfői funkciókat - a törvényben előírt normák szerint - az Országgyűlés elnöke látja el. Ezzel azonban - a várakozásokkal ellentétben nem fejeződött be a plenáris ülés. Sorozatosan szót kértek egyes, az Ellenzéki Kerekasztalba tömörült pártok, szervezetek képviselői. Először Antall József a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Párt, a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Néppárt nevében indítványozta az alkotmányba olyan zárórendelkezés beiktatását, amely szerint: ha a köztársasági elnök megválasztására az új országgyűlés megválasztása előtt, a politikai átmenet időszakában került sor, akkor a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján közvetlenül és titkos szavazással válasszák meg, négyévi időtartamra. A köztársasági elnök megválasztásához a választópolgárok kétharmados többségének részvétele mellett legalább 50 százalék plusz egy szavazatra legyen szükség. Szeretnék azt is, hogy legyen kötelező az országgyűlési választások kiírása a köztársasági elnök megválasztását követő 90 napon belül. Az indítványt azzal egészítette ki, hogy e rendelkezések pontos kidolgozására az öt szervezet, illetve párt vállalkozik. Antall József döntésüket azzal indokolta, hogy a köztársasági elnök megválasztására a népfelség elve alapján, közvetlenül azért kerülhet sor, mert a képviseleti demokrácia rendszere teljes legitimitással még nem érvényesül. Tölgyessy Péter, a Szabad Demokraták Szövetsége nevében különállásukat deklaráló nyilatkozatot olvasott fel, indokolva azt a döntésüket, hogy jelen állapotában nem írják alá a megállapodást. Kisebbségi álláspontjukkal azonban nem kívánták megbénítani az Ellenzéki Kerekasztal többi tagszervezetét. Ezért felfüggesztették abból fakadó jogukat, hogy a kerekasztal, mint az egyik tárgyaló fél, csak valamennyi tagjának egyetértésével határozhat. (A szerkesztőségek tájékoztatására Az SZDSZ nyilatkozatát az Országos Sajtószolgálat teljes terjedelemben közli ) (folyt.köv.)
1989. szeptember 18., hétfő 22:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|