|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szegények Önsegélyező Szervezetének felhívása
"Téli ruhákat, nadrágokat, cipőket, pulóvereket, kabátokat
kérünk, főként férfiaknak.
Az adományokat a következő címen adhatják le: Városi Vöröskerszt
Budaőrs, Szabadság út 57., február 12-től kezdődően, délelőtt 10-től
18 óráig. Segítségüket előre is szívből köszöni:
a SZÖSZ és az Otthon vezetése.
"
SZER, Magyar politikai magazin:
Választások előtt
"Nem túlzás
tehát az az állítás, hogy március 25-ikén a választók legalább
félszáz párt jelöltjeire adhatják voksukat. Ki tudná megjósolni
vajon hány párt marad nyeregben, hánnyal találkozhatunk mondjuk egy
év múlva. Sok ez az ötven, még ha a helyi, vagy kisebbségi érdekeket
is figyelembe vesszük, akkor is tobzódunk a programokban és
nyilvánvalóan rengeteg az átfedés. De meg kell értenünk a burjánzó
pártalapítás reflexét is. 1956-tól eltekintve több mint 40 év
hiányát egyenlítik ki a politizálás kedvét vagy szükségét érzők.
"
|
|
|
|
|
|
|
- NDK-beli menekültek sorsa - 1. folyt.
|
Ebben az a közel sem újkeletű közlemény áll, hogy a Magyarországon tartózkodó keletnémet állampolgárok minden további nélkül visszatérhetnek nemcsak az országba, de munkahelyeikre és hivatásukhoz is. Különös visszatetszést keltett az újságírók körében a feljegyzés azon kitétele, miszerint a visszatérők számára szavatolják, hogy az NDK ügyvédi kamarájának tagjai jogsegélyben részesítik őket, és segítenek ügyeik képviseletében az államigazgatási szervek és a bíróságok előtt. A tájékoztatót követően szóba elegyedtem néhány menekülttel. Igen tragikusan érintette őket Horváth belügyminiszter tegnapi nyilatkozata, de ezért egyáltalán nem a magyar hatóságokat okolják, hanem egyedül az NDK-vezetést. Mindig is utáltuk, megvetettük őket - mondta egy drezdai szakmunkás, kihajolva ütött-kopott Skodája ablakán. Most viszont egyenesen gyűlölöm őket és mindent megteszek, hogy megrövidítsem ennek a gazember rendszernek az életét. Hogy miért nem az NDK-ban próbálta mindezt megtenni, csak legyintett, mintha nem is értené a kérdést. Egy berlini orvos a budapesti idegennyelvű napilapot, a Daily Newst olvasta buzgón. Épp Pozsgaynak a reformkörök találkozóján tartott beszédét bújta, s csak úgy mellékesen megjegyezte: látja eszembe nem jutna elmenni onnan, ahol ilyesmit ki lehet nyomtatni, majd hozzátette: felháborító, hogy megint kitolódik elutazásunk, de az is biztos és egészen biztos, hogy nem adnak vissza minket, és ez a legfontosabb. A hatóságok nagyon rendesek és rendes lakosság is. És valóban: magam is tanuja lehettem, hogy nemcsak a zugligeti templom melléképületeiben szállásoltak el keletnémeteket, de a környező lakóházak tulajdonosai közül is szinte mindegyik befogadott valakit. +++
1989. szeptember 5., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|