|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szegények Önsegélyező Szervezetének felhívása
"Téli ruhákat, nadrágokat, cipőket, pulóvereket, kabátokat
kérünk, főként férfiaknak.
Az adományokat a következő címen adhatják le: Városi Vöröskerszt
Budaőrs, Szabadság út 57., február 12-től kezdődően, délelőtt 10-től
18 óráig. Segítségüket előre is szívből köszöni:
a SZÖSZ és az Otthon vezetése.
"
SZER, Magyar politikai magazin:
Választások előtt
"Nem túlzás
tehát az az állítás, hogy március 25-ikén a választók legalább
félszáz párt jelöltjeire adhatják voksukat. Ki tudná megjósolni
vajon hány párt marad nyeregben, hánnyal találkozhatunk mondjuk egy
év múlva. Sok ez az ötven, még ha a helyi, vagy kisebbségi érdekeket
is figyelembe vesszük, akkor is tobzódunk a programokban és
nyilvánvalóan rengeteg az átfedés. De meg kell értenünk a burjánzó
pártalapítás reflexét is. 1956-tól eltekintve több mint 40 év
hiányát egyenlítik ki a politizálás kedvét vagy szükségét érzők.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Interjú Mark Palmerrel - 6. folyt.
|
És ezzel eljutottunk ennek az exluzív interjúnak utolsó kérdéséhez, amelynek bevezetőjében emlékeztettem Mark Palmer urat, az Egyesült Államok budapesti nagykövetét arra a jó néhány héttel ezelőtt tett kijelentésére egy amerikai tv-interjú során, hogy "Magyarország 10 éven belül nyugati tipusú ország lesz".
- Kérdés: mit gondol a Nagykövet Úr, mennyiben járult hozzá Bush elnök sikeres budapesti látogatása ennek megvalósításához, és ahhoz, hogy a magyarok is megvalósíthassák álmaikat? - Személyes véleményem az, hogy egy elnöki látogatás legfontosabb hozzájárulása minden esetben az, hogy derűlátóbbá, bizakodóbbá tegye az embereket saját jövőjüket illetően, hogy hozzásegítse őket ahhoz, hogy valóban saját kezükbe vehessék sorsuk irányítását, hogy kezükbe vegyék gazdasági életük irányítását, és hogy ebben is sikeresnek bizonyulhassanak. Úgy érzem, hogy George Bush elnök személyles optimizmusa Magyarországgal kapcsolatban segíteni fog mindenben. Az elnök nem ringatja magát semmiféle illuzióban arról, hogy majd mi most hirtelen megváltoztatjuk Magyarországot. De nem is ez a célunk. Segíteni viszont akarunk, mégpedig úgy, ahogy Magyarország szeretné tőlünk ezt a segítséget. Bush elnök különös gonddal ügyelt arra, hogy ittlétével semmiféle problémát ne okozzon Magyarország és a Szovjetunió között, ismételten utalt arra, meggyőződése szerint a Szovjetunió jó irányban halad. Lengyelország és Magyarország is jó irányban halad, és mi mind a hárommal együtt szeretnénk működni. Ugyanakkor azonban is szilárd meggyőződésünk - folytatta Mark Palmer az Egyesült Államok budapesti nagykövete -, hogy Magyarország a nemzetek családjának teljes jogú tagja akar lenni. Magyarország, Magyarország akar lenni - és ez az pontosan ami megfelel a mi értékeinknek. (folyt.)
1989. július 17., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|