|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szegények Önsegélyező Szervezetének felhívása
"Téli ruhákat, nadrágokat, cipőket, pulóvereket, kabátokat
kérünk, főként férfiaknak.
Az adományokat a következő címen adhatják le: Városi Vöröskerszt
Budaőrs, Szabadság út 57., február 12-től kezdődően, délelőtt 10-től
18 óráig. Segítségüket előre is szívből köszöni:
a SZÖSZ és az Otthon vezetése.
"
SZER, Magyar politikai magazin:
Választások előtt
"Nem túlzás
tehát az az állítás, hogy március 25-ikén a választók legalább
félszáz párt jelöltjeire adhatják voksukat. Ki tudná megjósolni
vajon hány párt marad nyeregben, hánnyal találkozhatunk mondjuk egy
év múlva. Sok ez az ötven, még ha a helyi, vagy kisebbségi érdekeket
is figyelembe vesszük, akkor is tobzódunk a programokban és
nyilvánvalóan rengeteg az átfedés. De meg kell értenünk a burjánzó
pártalapítás reflexét is. 1956-tól eltekintve több mint 40 év
hiányát egyenlítik ki a politizálás kedvét vagy szükségét érzők.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Központi Bizottság ülése - Fejti György nyilatkozata (2. rész)
|
A Központi Bizottság titkára e témakör kapcsán elmondta: feltétlenül szükségesnek tartja, hogy az MSZMP az úgynevezett politikai átmenet kérdését megbeszélje a közelmúltban létrejött pártokkal, politikai formációkkal. Az ezzel kapcsolatos jogszabályok közül megemlítette a párttörvényt, az alkotmánybíróságról szóló törvényt, a köztársasági elnöki intézményről szóló törvényt és legfőképpen a választójogi törvényt. Szükségesnek tartotta, hogy a tárgyalások kiterjedjenek a gazdasági válság elhárításával összefüggő kérdésekre, illetve egy olyan szociálpolitikai csomagterv kialakítására is, amely bizonyos prioritásokat tartalmaz, és egyben lehetővé teszi, hogy ki lehessen küszöbölni a választásoknál majdnem szükségszerűen jelentkező szociális demagógia veszélyét. A TV-Híradónak, a választások időpontjával kapcsolatos kérdésére, Fejti György elmondta: ezt a témát még többször meg kell vitatni, legfőképpen az országgyűlési képviselőkkel - ezen belül az MSZMP-képviselőcsoporttal - s természetesen a pártokkal, a potenciális versenytársakkal is. A Központi Bizottság egyelőre csak előzetes vitát folytatott erről, javaslata ügyében nem döntött, de a KB titkára fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a vitában nem pártpolitikai szempontok alapján, hanem az ország érdekeit szem előtt tartva mérlegelték a felszólalók, hogy milyen választási periódusra van szükség. Az Országgyűlést és a kormányt ért támadásokkal kapcsolatban a Központi Bizottság titkára felhívta a figyelmet arra: amikor sok szervezet követeli a kormány lemondását, nyugaton általában előrehozott választásokat szoktak tartani. Két dolgot egyszerre nem kérhetnek tőlünk számon - hangsúlyozta. - Vagyis egyrészt az, hogy ne hozzuk előre a választásokat, mert még nincsenek kellőképpen felkészülve, másrészt pedig azt, hogy a parlament és a kormány tagjai adják át helyüket. Az MTI munkatársa arról is érdeklődött: milyen vélemény fogalmazódott meg a KB ülésén a párttörvény-tervezetnek arról a passzusáról, amely tiltja külföldi anyagi támogatás elfogadását. Fejti György a kérdést rendkívül lényegesnek tartotta, hangsúlyozva: arról is szó van, hogy fenn akarják-e tartani a pártok a maguk szuverenitását, hiszen a támogatás feltétele mindig valamiféle befolyásolás. Ezért például az országok egy részében szigorúan tiltják, hogy a pártok külföldi pénzforrást vegyenek igénybe. (folyt.köv.)
1989. május 8., hétfő 20:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|