Rendszerváltás és az MTI

	Robbanásveszély
A nagyobbik fiú Pesten dolgozott, egy még ma is jónevű, sikeres nagyvállalatnál. A kisebbik a falu tehenészetében helyezkedett el. Mindketten álmodoztak, tervezgették a jövőt. A nagyobbik, aki autószerelőnek tanult, beiratkozott egy nyelvtanfolyamra, hogy két-három év múlva vendégmunkás lehessen valamelyik neves nyugatnémet autógyárban. A másik, saját kis gazdaságát tervezgette: sok-sok tehénnel, sertéssel és aprójószággal - gépesítetten. Néhány nappal ezelőtt a fővárosi bíróságon találkoztam velük. Bilincsbe verten, lehorgasztott fejjel várták az ítéletet. Betöréses lopások sorozata, s egy súlyos garázdaság terheli őket: négy-öt évvel még olcsón megússzák. Hol és miért siklott ki ez a két élet? A fiúk nem panaszkodnak, tényként közlik: csalódtak a világban. Hiába hajtottak a munkában, alacsony maradt a bérük, s mivel mindíg ők kapták a legsilányabb, legrosszabbul fizető melókat, nem tudtak bizonyítani, s prémiumot is csak alig-alig kaptak. "Az ember vagy dolgozik, vagy pénzt keres" - ismételgették a kocsmában tanult újkori magyar igazságot. S - mint kiderült - ők az utóbbi lehetőségre voksoltak. Túlzás lenne azt állítani, hogy napjaink beszűkülő társadalmi érvényesülési lehetőségei törvényszerűen börtönbe juttatják majd az álmodozó, ám álmukat megvalósítani nem tudó fiatalokat. Tény viszont, hogy a mai tizenévesek többszörösen hátrányos helyzetből indulnak a nagybetűs életbe. Az élet hetek, hónapok alatt gyökeresen megváltozott, mások az igények, az elvárások a munkaerő-piacra kilépőkkel szemben. Ugyanakkor kevés az olyan munkahely, ahol már az új gazdasági szempontok szerint válogatják és fizetik meg az embereket. Ami van, azokat már rég betöltötték az állami nagyvállalatoktól idejében elmenekült idősebb szakik. Az ő szakmai rutinjukkal nem versenyezhetnek az immár beismerten rossz iskolákból kilépő ifjak. A vállalkozók/vállalkozások pedig tuti szakembereket keresnek. (folyt.) 1990. február 8., csütörtök 14:52
Vissza »

	Robbanásveszély 2.
Rövidtávon kell gondolkodiuk, a szavahihetetlen, mának élő állam visszamenőleg is módosítgatja a törvényeit, szabályzóit. Ezek a piac farkastörvényei - mondhatnók, csakhogy ezek a bürokrácia önmentő törvényei s nem a piacé. Hiszen balgaság piacról beszélni ott, ahol az árakat kivéve semmi sem piaci. A bank csak olyan kölcsönt ad(hat), ami biztosan, értsd; kockázat nélkül megtérül. A vállalat - tisztelet a kevés kivételnek - csak olyan szakmunkás-képzést finanszíroz, ami az ő speciális igényeinek megfelelő, és csak annak megfelelő munkaerőt bocsát ki. Majdhogynem lényegtelen, hogy az ifjú mit tud, mennyire felkészült a holnapi, holnaputáni termékszerkezetre és technológiára. Egy a lényeg: hogy a vállalat így megspórolhassa a betanítási időt, annak minden költségével együtt. Vállalati szempontból persze mindez nagyon is logikus, el nem ítélhető. A baj csak az, hogy az állam, aminek még mindíg - és vélhetően egy jóideig még - monopóliuma a szakemberképzés és felelős a honi gazdaságért, mindezt hagyja. Csak beszélnek az illetékesek a majdani központi vizsgakövetelményekről, amelyek a szabad iskolaválasztással párosítva garanciát jelenthetnek arra, hogy szakmunkásbizonyítvánnyal a zsebében az ember nem válhat röghözkötötté. A kormány, a kultuszminiszter és megannyi párt programnyilatkozata így festi elénk a gazdaság-oktatás kapcsolatának szebb jövőjét. De, hogy mikor lesz ebből kézzelfogható tett? Ez itt a kérdés. Az ifjúságkutatással foglalkozó szociológusok már legalább tíz esztendeje figyelmeztetik a kormányköröket: a kilencvenes évek elején megjelenik a munkaerő-piacon (is) az a bizonyos nagylétszámú korosztály. Az iskolahálózat - mint tudjuk - a "jelzések" ellenére nem volt felkészült, s minden jel arra utal, hogy nem lesz ez másképp a foglalkoztatáspolitikával, illetve a lakásgazdálkodással sem. (folyt.) 1990. február 8., csütörtök 14:57
Vissza »

	Robbanásveszély 3.
Kéri László, az ismert szociológus, a közelmúltban már-már kétségbeesett hangon figyelmeztetett: ha rövid távon nem tesz valami kézzelfoghatót a kormányzat a fiatalok életkezdési esélyeinek érezhető javítása érdekében, néhány év múlva - a mai tizenévesek - fenekestül felforgatják az országot. Hogy pontosan mit értett ez alatt Kéri, nem tudni. A hatalomért ádáz versenyt folytató pártoknak talán érdemes lenne elgondolkodni rajta: vajon mihez kezdenek majd magukkal a munka nélküli, hivatalosan fogalmazva: alacsony iskolázottságú, ám erejük teljében lévő fiatalok. Mit kínál nekik az oly sokszor hivatkozott új Magyarország? És mikor? Mert nekik nincsenek tartalékaik, se pénzben, se végveszély esetén értékesíthető ingatlanban, kisebbre cserélhető lakásba fektetve. Mi lesz velük? Hová lesz az ő erejük, ügyességük, alkotásra fogható ifjúi energiájuk? Aki figyelmesen végigolvassa a pártprogramokat - bármelyik pártét - jól tudja, még ha szerepel is benne az a szó, ifjúság, általános lózungoknál alig ígérnek többet nekik. Csakhogy a legifjabb korosztályok azt azért már pontosan tudják, a lózungokat nem lehet megenni, lakni sem lehet bennük; ami pedig az ígéreteket illeti: már tele a padlás. Ketyeg a generációs pokolgép - hangzott el tavaly az Ifjúság-2000 konferencián. De a jelek szerint ezt ma még egyetlen politikai erő sem veszi komolyan. (MTI-Press) ág/pé Fekete Gy. 1990. február 8., csütörtök 15:01
Vissza »