|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
Újabb szálláshelyek a fővárosi hajléktalanoknak
|
1990. október 4., csütörtök - Az egyre súlyosbodó
hajléktalan-ügy enyhítésére újabb szálláshelyek létesítését tervezi
a főváros vezetése - erről Lehoczky István, a Fővárosi Tanács
egykori átalános elnökhelyettese tájékoztatta az MTI-t. Az új
Fővárosi Közgyűlés megalakításáig a fővárosi önkormányzat
alpolgármesteri feladatait ellátó Lehoczky István elmondta, hogy a
XVIII. kerületi Halomi úton, megürült volt szovjet laktanyában
kívánnak rövidesen berendezni újabb szállást a hajléktalanoknak.
Ennek kivitelezéséhez, illetve általában a hajléktalanokkal összefüggő kérdéskör megoldásához azonban hiányzik a pénzügyi fedezet. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága által tavaly erre a területre előirányzott 30 millió forint ugyanis már elfogyott. A hajléktalanok helyzetének enyhítésével azonban nem várhat a főváros az új önkormányzat létrejöttéig, s ezért várhatóan a jövő héten rendkívüli Végrehajtó Bizottsági ülésen kell a főváros vezetésének döntenie a szállások anyagi feltételeiről. (MTI)
1990. október 4., csütörtök 11:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|