|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az Országos Választási Bizottság tájékoztatója (2. rész)
(OS)
|
Országos összesítésben a legtöbb polgármester- és egyéni választókerületi képviselőjelöltet állított pártok és társadalmi szervezetek sorrendje:
Pártok, Polgármes- Közösen Egyéni vá- Közösen Az önállóan társadal- ter-jelöl- állított lasztókerü- állított és közösen mi szerve- tek száma polgármes- leti képvi- egyéni állított zetek neve ter-jelöl- selőjelöltek vk-i kép- polgármes- tek száma viselője- ter- és egyé- löltek ni vk-i kép- száma viselőjelöl- tek (X)
MDF 340 177 1115 457 1722.98 FKgP 576 226 889 361 1700.48 SZDSZ 273 112 911 670 1544.95 MSZP 82 14 1180 79 1297.53 KDNP 147 95 672 372 1010.23 MSZMP 28 6 966 4 998.75 Fidesz 22 29 494 607 822.55 MSZDP 14 10 325 36 353.98
(X) Az ebben az oszlopban lévő számok a közös jelöltekből a pártra eső töredékrészt is tartalmazzák. (Például két párt közös jelölése esetén egy-egy párt 0,5-0,5-öt kapott a jelölésért. Három párt közös jelölése esetén ez a szám 0,33-0,33-0,33 százalék.)
Országos Választási Bizottság
(OS)
1990. szeptember 21., péntek 16:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|