|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
Lengyel katonák zarándoklata
|
Barabás T. János, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 1990. szeptember 9. vasárnap (MTI-tud.) - Több, mint
tízezer lengyel katona és többezer veterán zarándokolt el vasárnap
Czestochowába, a Jasna Góra-i kolostorhoz. A zarándokoknak Zbigniew
Kraszewski püspök, a veteránok főpásztora tartott misét. Az
istentiszteleten Bronislaw Komorowski nemzetvédelmi
miniszterhelyettes olvasta fel Tadeusz Mazowiecki miniszterelnöknek
a lengyel hadsereg katonazarándokaihoz intézett levelét.
Tadeusz Mazowiecki üzenetében hangsúlyozta, hogy több, mint fél évszázada most először zarándokolhattak el a katonák Jasna Górára, és tömeges részvételük bizonyítja a hadseregben végbemenő változásokat. E változások humanizálják a katonai szolgálatot, tiszteletben tartják az ember méltóságát, és biztosítják a szabad vallásgyakorlást. Bizonyítéka ez az állam és az egyház közötti egyetértésnek is. A miniszterelnök kifejezésre juttatta reményét, hogy már a közeljövőben sor kerülhet a lengyel hadsereg tábori püspökének kinevezésére is.
Piotr Kolodziejczyk ellentengernagy, nemzetvédelmi miniszter levelet intézett a pálos rendi atyákhoz, amelyben köszönetet mondott nekik azért, hogy a nemzet és az állam szent helyén lehetővé tették a katonák zarándoklatát.
A résztvevők táviratot intéztek II. János Pál pápához. +++
1990. szeptember 9., vasárnap 20:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|