|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
Rácz Sándor a kisgazdák főpolgármester jelöltje (1.rész)
|
1990. augusztus 30., csütörtök - Rácz Sándort, az 1956-os
forradalom egyik kiemelkedő munkásvezetőjét, a Nagybudapesti
Munkástanács egykori elnökét jelöli Budapest főpolgármesteri
tisztére a Független Kisgazdapárt. Az önkormányzati választásokon a
kisgazdák fővárosi listáját vezető politikus csütörtökön mutatkozott
be a sajtó képviselőinek a párt kampány nyitó tájékoztatóján.
A főpolgármesteri poszt reménybeli várományosának életútját méltatva, egyben jelölését indokolva Torgyán József a kisgazdák nagybudapesti szervezetének elnöke hangoztatta: Rácz Sándor 1956 óta töretlenül bizonyította magyarságát, hűségét az általa képviselt eszméhez. A kisgazda-munkás frigy megkötését azonban főként az motiválta, hogy a párt szeretné a munkásság minél sélesebb réteit bevonni a politizálsába;,,az eddig mozdulatlan munkástömeget mozgásba hozni, s a nemzet érdekében felhasználni,,. Ugyancsak a kisgazdák budapesti tömegbázisának szélesítését szolgálja az a ,,szövetség,,, amelyet Balogh Árpáddal, a Nemzet Szegényei Frontjának elnökével kötöttek. A hajléktalan magyarok ügyét felkaroló frontelnök immár hosszú évek óta fáradozik a tanyasi kibucmozgalom megindításán. Egyik legutóbbi, nagy visszhangot kiváltó akciója volt a hajléktalanok Déli Pályaudvari területfoglaló demonstrációjának megszervezése. Az elesettek ügye - néhány kisebb intézkedés ellenére - akkor elbukott, mivel a hatóságok ,,,egész hadosztályt,, szerveztek, hogy Balogh Árpádot elszakítsák híveitől. A sok esetben a nyomor szintjére jutott hajléktalanok, kisnyugdíjasok ügyét képviselő front kiáll a kisgazdák mellett, s határozottan követeli a jogtalanul szerzett vagyonok elvonását, a bűnösök felelelősségrevonását. Balogh Árpád szerint ez annál is inkább jogos kívánság, mivel ma Magyarországon három millió éhező ember van, s velük szemben áll a gazdagoknak az a mintegy százezres rétege, amely ,,Kádár vörös hordáihoz tartozott,,, s hajléktalanná, éhezővé tette az embereket. Az MTI munkatársának kérdésére a frontelnök elmondta, hogy - bár felajánlották neki - nem indul az önkormányzati választásokon, mert lekötik az ,,Otthonteremtő Tanya,, alapítvány szervezési munkái. Az MTI munkatársa Rácz Sándortól azt tudakolta: miként lehet összeegyeztetni a magántulajdon szentségét hirdető kisgazdaprogramot a milliós nagyüzemi munkásság érdekeivel. A főpolgármestert-jelölt credója szerint az állami tulajdonú vállalatok leépítésekor elsősorban a munkásokat kell tulajdonhoz juttatni, s csak másodsorban lehet a külföldi tőke igényeit figyelembe venni. (folyt.köv.)
1990. augusztus 30., csütörtök 14:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|