|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
Felkarolják az időseket a nógrádi Kereszténydemokraták
|
1990. augusztus 10., péntek - Karitatív programot hírdetett
meg pénteki vezetőségválasztó megyegyűlésén Szécsényben a
Kereszténydemokrata Néppárt Nógrád Megyei Szervezete. Az eddig 11
helyi szervezettel működő párt elsősorban az időskorú elesetteket
kívánja felkarolni. Salgótarjánban két napközi otthont rendeznek be
a rászoruló öregeknek. A gyermekintézményekben meglévő főz
őhelyiségek hasznosításával pedig népkonyhát nyitnak. Az
elhelyezkedni képtelen nők részmunkaidős foglalkoztatásával pedig a
házi szociális gondoskodást oldják meg.
Gondolnak a hajléktalanokra is, az elhelyezésükre alkalmasnak mutatkozó épület átvételére megkezdték a tárgyalást. A tervek szerint lelki segélyszolgálatot is szerveznek, abból a tapasztalatból kiindúlva, hogy az élet alkonyát gyakran éppen az időskori életvitelre való felkészületlenség nehezíti meg.
Az elképzelések megvalósításában számítanak más pártok közreműködésére is, számos kisebb üzem, vállalat pedig máris felajánlotta munkáját, szponzori tevékenységét. (MTI)
1990. augusztus 10., péntek 17:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|