|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
Július 20-án kezdődnek a Szegedi Szabadtéri Játékok
|
1990. április 20., péntek - Az idén július 20-án kezdődnek a
Szegedi Szabadtéri Játékok. Az országos érdeklődéssel kísért
kulturális eseménysorozat 40. évadjának fő eseményei ezúttal is a
Dóm téren zajlanak le. Itt, mint Nikolényi István, a játékok
művészeti vezetője pénteken tartott sajtótájékoztatóján elmondta, 14
előadásban 5 produkciót láthatnak az augusztus 20-án záruló
szabadtéri játékok vendégei.
Az idei nyitóelőadás - Erkel Hunyadi Lászója - a szegedi szabadtéri történetének immár a 10. Hunyadi-bemutatója lesz. Ezúttal Mátyás király halálának 500. évfordulója adja az aktualitását. A Nagy Viktor újszerű rendezésében színre kerülő opera főszerepeit Molnár András, Daróczi Tamás és Misura Zsuzsa énekli. A zenei program keretében az idén is színre kerül a Dóm téren Lehár népszerű operettje, A mosoly országa.
Az évad legkiemelkedőbb művészeti eseményének egy prózai mű, Sütő András: A szuzai mennyegző című drámájának bemutatója ígérkezik. Nikolényi István ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a darab éppen tíz évvel ezelőtt jelent meg a szegedi Tiszatáj című folyóiratban. Ezt követően tűzte műsorra a budapesti Nemzeti Színház. A rendező akkor is, miként most a szegedi szabadtérin is, Ruszt József volt, illetve lesz. Főbb szerepeiben Sinkovits Imrét, Bessenyei Ferencet, Avar Istvánt, Kováts Adélt és Kaszás Gézát láthatja a közönség.
Hosszabb szünet után az idén ismét fellép a szabadtéri játékokon az Állami Népi Együttes. Magyar rapszódia címmel mutatja be műsorát. Közkívánatra, öt estén és egyúttal a játékok zárásaként Szörényi-Bródy: István, a király,, című rockoperája lesz látható az ország legnagyobb szabadtéri színpadán. A múlt évihez képest újdonsága lesz, hogy ezúttal a technika kiiktatásával, ,,élőben,, hallja majd a közönség a szereplők - Varga Miklós, Vikidál Gyula, Deák-Bill Gyula, Nagy Feró és Sebestyén Márta - hangját. Az előadás továbi érdekességeként Koppány tábora a színpadon kívül, a zenekari árokban, kap helyet, a zenekar pedig a dóm homlokzatára, illetve egy ott épített hatalmas állványra költözik.
A játékok két másik helyszínén, az újszegedi szabadtéri színpadon és a tanácsháza udvarán többek között a sepsiszentgyörgyi színház társulata vendégszerepel Tamási Áron: Boldog nyárfalevél című darabjával. (MTI)
1990. április 20., péntek 16:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|