|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az összeomlás szélén a Nógrádi Szénbányák - A megyei tanács vb
ülése
|
1990. január 30., kedd - A környék egyik legnagyobb
munkaadójának számító Nógrádi Szénbányák szanálása miatt várható
feszültségre való tekintettel a Nógrád Megyei Tanács a
bátonyterenyei térség kritikus körzetté nyilvánitását kérte az
Országos Érdekegyeztető Tanácstól. A megyei tanács végrehajtó
bizottságának kedden Salgótarjában tartott ülésén elmondták: az OÉT
független szakértői bizottságot rendelt ki az indítvány jogosságának
felülvizsgálatára. A bizottság február közepén fejezi be a munkáját.
A Nógrádi Szénbányák, mint az ülés elé terjesztett jelentés rémutat, az összeomlás szélén áll, s ennek ellenére tulajdonképpen még mindig nincs érdemi döntés a sorsáról. Az 1988-ban megindított szanálási eljárás óta a bánya helyzete tovább rosszabbodott. Ma már magán viseli a megye korszerűtlen iparszerkezetének minden betegségét. Az adósságállománya meghaladta a 3 milliárd forintot, vagyonának értéke viszont már csak mindössze 2,4 milliárd forint. A hitelezők már ma is csak a pénzük egyharmadának megtérülésére számíthatnak. A hajdan jóhírű bánya nem képes fenntartani területi feladatokat is ellátó kulturális, egészségügyi és sportintézményeit, sőt már a a nyugdíjasainak járó szénre sincs fedezete.
A testület tagjai a tájékoztatót követő vitában nem kis keserűséggel sorolták mindezek okait, közöttük azt is, hogy a megye politikai vezetése hosszú időn át személyes sértésnek vette, ha valaki a megye iparszerkezetének elavultságát, vagy a szénbányák helyzetét marészelte kritizálni. Struccpolitikájuk keserves számláját most kell megfizetni. Ez pedig azt jelenti, hogy legkevesebb ezerkétszáz, vagy még ennél is lényegesen több - kétezernyolcszáz - bányászati dolgozó elveszíti a munkahelyét. A bányaválllat helyzete a családtagokat, továbbá a szén fuvarozására szerződött Volán vállalatot is számításba véve együttesen több mint tízezer ember sorsát befolyásolja. (MTI)
1990. január 30., kedd 18:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|