|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
Megoldódik a hajléktalanok sorsa?
|
1990. január 23. kedd - Remélhetően rövid időn belül
megoldódik a hajléktalanok sorsa, mert gyors és hathatós
segítségsorozatot kapnak - mondotta Pongor Sándor ezredes, a
Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője
kedden, a BRFK-n tartott megbeszélést követően. Az érintett szervek
képviselői: a BRFK, a MÁV, a Fővárosi Tanács, a Szociális és
Egészségügyi Minisztérium, valamint Nagy Bandó András (aki
megalakította a Nemzet Szegényeinek Frontját) megállapodtak: a
hajléktalanok sorsának rendezésére gyors intézkedéseket hoznak.
Mindenekelőtt elszállítják a Déli pályaudvarról a betegeket, az
orvosi ellátásra szorulókat. A már meglévő két éjjeli menedékhelyen
- a Vajdahunyad és a Bánya utca mellettieken - kívül a Fővárosi
Tanács egy újabbat is kialakít. Azokat pedig, akiknek nincs
szükségük azonnali orvosi ellátásra, és munkát sem képesek vállalni,
szociális otthonokban helyezik el, mégpedig soron kívül. Az Országos
Rendőr-főkapitányság döntése alapján a személyi igzolvánnyal,
munkakönyvvel nem rendelkezők szerdától a XII. kerületi
Rendőrkapitányságon kapnak ideiglenes személyazonossági igazolványt.
Ehhez személyes jelenlétük szükséges, a két fényképet pedig a Főfotó
díjmentesen elkészíti. Ennek alapján munkakönyvhöz is juthatnak. A
MÁV Budapesti Igazgatósága mintegy kétszáz hajléktalannak kínál
munkalehetőséget, s ezzel egyidejűleg szállást is.
Ahhoz, hogy egyetlen csöves se legyen az utcán és a különböző pályaudvarokon, valamint ahhoz, hogy a lakosság ne ellenszenvvel kezelje ezt a társadalmi problémát, maguknak a hajléktalanoknak is tenniük kell - mondta Nagy Bandó András. Egyelőre igen sok szemrehányást kapok azért - tette hozzá -, hogy a hajléktalanok szószólójává váltam. Sokan úgy tartják, a népszerűség miatt vállaltam fel az ügyet. E rágalmakra reagálni sem vagyok hajlandó - mondta Nagy Bandó -, úgy érzem, olyan problémáról van szó, amelyet mindenképpen nagyon gyorsan meg kell oldanunk, a mi Afrikánk a Déli pályaudvaron van. A helyzet megváltoztatása mindnyájunk kötelessége. (MTI)
1990. január 23., kedd 12:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|