|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
Többlettámogatás a kritikus körzetekben (1. rész)
|
1990. január 14., vasárnap - Az ország több területén
feltehetően számottevő foglalkoztatási gondokat okoz a veszteséges
vállalatok felszámolása, illetve a szerkezetváltás. A Mecseki
Ércbányászati Vállalat létszáma például már ez évben mintegy ezerrel
csökken, s jövőre még több munkahely szűnik meg. Pécset és
vonzáskörzetét ezért az Országos Érdekegyeztető Tanács a
közelmúltban kritikus foglalkoztatási körzetté minősítette.
Pulay Gyula, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal főosztályvezető-helyettese az MTI érdeklődésére elmondta, hogy más területeken is tapasztalhatók erőteljes foglalkoztatási feszültségek. Így például vizsgálják, hogy kritikus körzetté minősíthető-e Egercsehi, Recsk és Bátonyterenye térsége.
A rendelet a napi ingázás távolsága által határolt területet tekinti körzetnek, s adott esetben egy-egy ilyen térség nyilvánítható külön támogatásra érdemesnek. Az Országos Érdekegyeztető Tanács előzetes konzultációk alapján akkor nyilváníthat kritikussá egy körzetet, ha egy éven belül legalább ezer munkahely szűnik meg ott, s a munkahely nélkül maradó dolgozók 25 százalékát nem tudják megfelelően foglalkoztatni. Ilyen körzet lehet az a terület is, ahol a munkanélküli-segélyre jogosultak száma eléri az aktív keresők számának 5 százalékát.
A kritikus körzetekben felhasználható többlettámogatás összegéről az OÉT javaslata alapján a Minisztertanács dönt. A keretösszegek célszerű hasznosítását úgy érik el, hogy a helyi érdekegyeztető fórumok hatáskörébe utalják. Ezekben a megyei, fővárosi testületekben képviseltetik magukat a munkavállalók, a munkáltatók, a tanácsok, illetve a központi államigazgatás. Ilyen fórumot már létrehoztak Pécsett. A foglalkoztatási alapról és a kritikus körzetekről kiadott rendelet az idén, január 1-jétől lépett hatályba, és azokra a dolgozókra vonatkozik, akiknek munkaviszonya 1989. augusztus 31. után szűnt meg.
A kritikus körzetekben egy sor többlettámogatást vehetnek igénybe - meghatározott feltételek esetén - a munka nélkül maradók. (folyt.köv.)
1990. január 13., szombat 22:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|