|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Népszavazás - megváltozott esélyek - 1. folyt.
|
Való igaz, hogy a Demokrata Fórum aláírta az egyeztető tárgyalásokon született megállapodást, de mire az Országgyűlés kénytelen volt kiírni a népszavazást, a helyzet alapvetően megváltozott: a régi MSZMP, az eredeti tárgyalópartner szétrobbantotta magát. Másrészt viszont a viharos kelet-németországi, bulgáriai és csehszlovákiai fejlemények megmutatták, hogy Moszkva tűrésküszöbe a némelyek által feltételezettnél sokkal magasabb. Így immár egyetlen MSZMP utódpárt sem hivatkozhatott arra, hogy tekintettel kell lenni az ellenséges környezetre, s ezért csak olyan kormánykoalíció lehet életképes és bátorságos, amelyben a kommunisták is részt vesznek. Ha tehát - mint a bonni Die Welt kommentátora feltételezi - a Demokrata Fórum bojkottfelhívása mögött kül- és tömbpolitikai megfontolások húzódtak meg, ezen megfontolások alól éppen kül- és tömbpolitikai fejlemények húzták ki a szőnyeget. Nincsen ebben semmi különös. A politika nemcsak a lehetőségek művészete, hanem a változó körülményekhez való alkalmazkodás tudománya is. Pozsgay Imre kissé rezignált hangú hétfői nyilatkozata arra enged következtetni, hogy a négy "igen" után tovalebbenni látja az elnöki álmot. De hát maga is mondott valami olyasmit, hogy a hála nem politikai kategória. Ami pedig a szabaddemokratákat illeti, első nyilatkozataik - főleg Pető Iváné - kompromisszumkészségről tanúskodnak, mert látják, hogy a pohár félig üres. Hogy ki tölti tele, arról a következő hónapokban még sokat fogunk beszélni. +++
1989. november 28., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|