|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az igen-párti négyek szerint a nép aktivitása volt a referendum legnagyobb sikere (1. rész)
|
1989. november 27., hétfő - ,,Választási győzelmet kell bejelentenem,, - így kezdte a népszavazást támogató négy párt hétfői sajtótájékoztatóját a Fészek Klubban Freisinger Jenő. A Független Kisgazdapárt szóvivője rámutatott: a vasárnapi referendumon a magyar nép győzött, mert bebizonyította, hogy nem fásult bele az eddigi politikai küzdelmekbe, és saját kezébe kívánja venni sorsa alakítását. Erre utal, hogy a vasárnapi népszavazáson csaknem 60 százalékos volt a részvétel. A szavazók aktivitása azt is jelzi, hogy az állampolgárokat semmilyen párt, semmilyen Országgyűlés nem zavarhatja meg, és csakis a népet meghallgatva lehet a nép nevében politizálni. A szavazólapon szereplő második, harmadik és negyedik kérdésre adott igenek elsöprő többsége pedig azt mutatja, hogy a nép egyértelműen a múlt ellen voksolt. Az első kérdésre adott ,,igen,, és ,,nem,, válaszok szoros alakulása minden politikai erőt eddigi politikájának végiggondolására kényszerít. A szavazók számára pedig olyan tanulsággal szolgál, hogy a másként voksoló nem ellenség, s tisztelni kell a véleményét.
Pető Iván, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője is kiemelte: egyértelmű győzelemnek tekinthető a népszavazást kezdeményző pártok számára, hogy a szavazópolgárok többsége minden ellenpropagada és bojkottfelhívás dacára elment szavazni és kinyilvánította véleményét. Az államfő megválasztására vonatkozóan tulajdonképpen két kérdés szerepelt a szavazólapon - fejtegette Pető Iván. Míg a népszavazást kezdeményezők a választás időpontjára kértek véleményt, az Országgyűlés magyarázata pedig a módjára vonatkozott. Ezzel is magyarázható az első kérdésre adott válaszok szoros eredménye. A szabad demokraták ügyvivője rámutatott: miután a sajtóértekezlet idején a végleges eredmény még nem ismert, tisztább lelkiismerettel fogalmazhatja meg az SZDSZ indítványát. Nevezetesen: a szoros eredmény ismeretében megoldás lehetne, ha a Parlament elfogadna egy kiegészítő módosítást az alkotmányban arra, hogy az állampolgárok a szabad parlamenti választások után közvetlenül választhassák meg a köztársasági elnököt. Ez tisztességes megoldás lenne, s nem vetődhetne fel probléma azzal kapcsolatban, hogy a kétfajta kérdés közül mire voksolt a lakosság valójában - fűzte hozzá Pető Iván. (A sajtótájékoztató befejezése után érkezett egy nem hivatalos értesülés, miszerint az 1. kérdésre az ,,igen,, válaszok kerültek minimális többségbe.) (folyt.köv.)
1989. november 27., hétfő 17:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|