|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MTI és a Magyar Hírlap kérdései Németh Miklós miniszterelnökhöz (2. rész)
|
Az elképzelés alapvetően harmonizál a kormány törekvéseivel. Egyrészt beleillik a kormány új Közép-Kelet-Európa politikájába, amelynek lényege új partneri kapcsolatok kezdeményezése a velünk határos országokkal. Másrészt illik a kormány regionális gazdasági együttműködés kiépítésére irányuló törekvéseihez, amelyekkel a természetes adottságokban rejlő előnyök minden irányban kihasználhatók. Itt tehát lényegesen többről van szó, mint a szabad vámterület. Termelési, értékesítési koordinációt kezdeményezünk, erősödő turisztikai és kulturális kapcsolatokat. Mindez összhangban van a kormány biztonságpolitikai törekvéseivel is. x Tekinthető-e ez egy leendő Dunai Konföderáció csírájának? - Sajnos ettől még nagyon messze vagyunk, de nem is hiszem, hogy ezt megcélozhatjuk. Az akadályok közismertek. Pedig a térség népeinek csak hasznára válna, ha az együttműködés szálai minden területen erősödnének. x Ön melyeket ítéli kormánya legmarkánsabb jellemzőinek? - A határozott belpolitikai nyitást a különböző mozgalmak, az újonnan szerveződő politikai pártok felé; valamint változások kezdeményezését olyan területeken, amelyek eddig a magyar reformerők számára tiltott területnek számítottak. Ide tartozik: - a védelmi politika, amelyben a kormány haderőreformot hirdetett meg és nemzetközileg is figyelemre méltó lépéseket tett a katonai doktrína védelmi jellegének erősítése, a hadseregre fordított kiadások és a hadsereg létszámának csökkentése érdekében, - a kormány külpolitikája, amely minőségi változásokat jelent a nemzetközi nyitásban, az Európa házhoz való csatlakozásban, a külföldön élő magyarok érdekeinek védelmében, az emberi jogok és humanitárius kérdések érvényesítésében. A kormány komoly határokat lépett át nemcsak jelképes értelemben, hanem fizikai értelemben is azzal, hogy lebontotta a ,,vasfüggönyt,,. - Átfogó alkotmányozási folyamat kezdeményezése (köztársasági államforma, többpártrendszer, parlamenti demokrácia, a kommunista párt vezető szerepének kiiktatása az alkotmányból), amellyel a kormány saját egzisztenciája szempontjából is figyelemre méltó kockázatot vállalt. (folyt.köv.)
1989. október 4., szerda 17:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|