|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Napjaink népvándorlása - 1. folyt.
|
A hatalom birtokosai az utóbbi években az ellenzék nyomására többször is ígéretet tettek a községekben élők hátrányos helyzetének megszüntetésére, de ebből eddig szinte semmi sem valósult meg, ellenkezőleg, a tanácsi költségvetés csökkentése tovább növelte a különbségeket. Például a budapesti általános iskolások az idei tanévtől ingyen kapják a füzeteket és könyveket, viszont a vidékieknek továbbra is fizetni kell értük, sőt a községekből a tanulók tovább ingázhatnak a körzetesített iskolákba, a szülők pedig saját zsebükből vehették meg a füzeteket könyveket, amelyekért valószínűleg a városba kellett utazniuk, mert a kistelepülések kereskedelmi ellátása végnapjait éli. Ráadásul a Pénzügyminisztérium meg akarja szüntetni a falusi üzletek adókedvezményét, támogatását, amikor személyzet- és áruhiány miatt a boltok egész sorát zárták már be. Ez alaposan megkérdőjelezi mindazt, amit Németh Miklós miniszterelnök és Pozsgay Imre államminiszter az utóbbi napokban állított a települések egyenjogúságáról, önkormányzati függetlenségéről. +++
1989. október 2., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|