|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
Horgászati közlemények
|
1989. szeptember 29., péntek - A Középdunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságtól kapott tájékoztatás szerint a Duna-Tisza Csatorna vízszintjét október 3-ától jelentősen csökkentik, mert hidat építenek az M0-ás út 51-es útra csatlakozó szakaszán. A vízszint-csökkentés hatása kiterjed a Dunavölgyi Csatornára is. Ezért mindkét vízterületen a jövő év tavaszáig számolni kell a horgászati lehetőségek szünetelésével, illetve az őszi halasítás tavaszi átütemezésével. A Magyar Országos Horgász Szövetség értesíti a horgászokat, hogy az Alsódunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Kiskunsági Öntöző Főcsatorna egy hosszabb szakaszán, a halastói zsilip és Akasztó község között, fenntartási munkálatokat végez. Mederkotrás miatt a vizet folyamatosan apasztják, s halmentésre is sor kerül. A munkálatok előreláthatóan 1990 év március végén fejeződnek be, s addig e mintegy 17 km hosszú szakaszon nincs lehetőség a horgászatra. (MTI)
1989. szeptember 29., péntek 14:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|